Varga József: Muravidéki (hetési) nyelvi és létmorzsák (Lendva, 2015)
1. fejezet. Dialektológia
34 Dr. Varga József 2. Gyakori jelenség, hogy a szóvégi -r mássalhangzó nem érvényesül a Muravidéken élő őshonos magyarok mai nyelvhasználatában a -kor (temporalisi) egyalakú toldalék és a -szór, -szer, -szőr ímultinlicativusi'l háromalakú ragok esetében, de máskor is előfordulhat a „kihagyás”: akkó (akko), ekko, mikó (miko), valamikó (valamiko), (háromszo, háromsze), ollanko, ecce (eccő), má, minygyá, me_stb. Például „Má kicsit esétát a vározsba.”; „Mikó a kalaptyát levágto.”; „Má égisz sumba vuótak.”; „Me mosmá mahunap megérik.”; „Otan háromsze rávágott a pácáve”. A -ról, -ről (delativuszi) ragok érvényesülését figyelve meg a népmesék szövegében és a Muravidéken élő emberek beszédében, általános jelenségként azt tapasztaljuk, hogy nincs meg bennük az -1 mássalhangzó: arrú, (arru), lórú (lóru), karórú (karuru), kerálru, fazikrú (fazikru), a királ lányáru, kalaptyáru, tururu, horduru, gyerökrű stb. Például „Ecs csöngürü szót.”; „... osztán rohannak le a lórú.”; „A farok legyütt a karóru.”; „... de arrú bízón nem tunnyi.”; „A pap egisszen efeletközött a horduru.” A mai hetési (muravidéki) tájnyelvben nem használatos a hosszú ú és ű. Ezzel szemben a mesemondók szövegében gyakran előfordulnak. Az idézett mondatok magánhangzója (u, ú; ü) zártabb a köznyelvi -ról, -ről ragok magánhangzójához (az ó-hoz és az ő-höz) képest. Tapasztalataim szerint a mai hetési (muravidéki) tájnyelvben ilyen esetekben nem használatos a hosszú ú_és ű. Vagyis a -ról. -ről helyén a -ru. -rü él. 4. A -bői, -bői (elativusi) rágós szavakban sem jut kifejezésre a mindennapi nyelvhasználatban e helyhatározói ragoknak a köznyelvben meglevő -1 mássalhangzója. A bennük levő ó és ő magánhangzók helyett is rövid ig ü vagy hosszú új ű érvényesül: falujábu, kuttyábú, abbu, világbu, mocsolábu, zsebibü, ölibű, istállubu, borábu, keszkenyiijibü stb. Például „... abbu a ronda pazdergyás cséros disznubu esz sziep fáin légin löjött... ecczergyibe belüllö,”; „Sok arany gyöllött kü belülié, abbu a izé fábu, kigyütt.”; „Akibü mindön ujjpéntökön viér folik.”; „Még a pénzbű tart.”; „Kicsuóta onnaj a zóbu.” Itt azt látjuk tehát, hogy e toldalékpárban vidékünk tájnyelvében is élt vagy még talán most is használatos a hosszú ú és ű, ha ritkán is az idősebb emberek beszédében. 5. A -tói, -tői (abalativusi) ragok is sajátosan jelentkeznek a muravidéki (hetési) szövegekben (beszédben). Mint ahogy a -ról. -ről; -ból. -bői ragok esetében, itt sem hangzik az -1 mássalhangzó. E helyhatározóragoknak a köznyelvben
