Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
Mellékletek
3. sz. melléklet VASÁRNAP, JULIUS 5. Megakadályozott kivándorlás Kivándorlók és visszavándorlók. — Saját tudósitónktól. -Az alsólendvai állomáson a Csáktornyái személyvonatból két napbarnitott arcú, atléta termetű munkás szállott ki. Kanyó Mihály és Magyar Antal szemenyei polgárok voltak, most jöttek Amerikából. A podgyászukat bevitték a harmadosztályú váróterembe, hogy rövid pihenés után hazamehessenek. Letelepedtek a padra, ahol már két földműves ült. Ezekkel hamarosan beszédbe elegyedtek s igy tudta meg Kanyó Mihály, hogy a földművesek kivándorolni készülnek. A munkás pár percig hallgatott, azután benyúlt a zsebébe és kivett egy csomó pecsétes írást. A papirosomét odatartotta az újvilágba indulók elé és okos, meggyőző beszéddel igy szólt nekik: — Figyeljenek ide! Látják ezt a paksamétát ? No hát ezek bizonyítják, hogy én Amerikában voltam. 1909. év nyarán mentem ki és most jöttem haza. Oliió államnak Elli-ria városában egy vasgyárban dolgoztam. Az első .esztendőben naponta 2 dollárt és 10 centet kerestem. Nem tagadom, jól ment a dolgom, tellett mindenre, még haza is küldözgettem, egészen 1912. évig. Akkor kezdődött ránk a rossz világ. A gyárban 45-en dolgoztunk, mind magyarok. Közülünk huszonkettőt elbocsátottak, mert nem volt munka. Kn ott maradtam, dolgoztam tovább, de hetenkint csak két-három napot. Most már csak annyit kerestem, amennyiből valahogy meg tudtam élni. Már nem tellett a szalonra (korcsmára) s örültem volna, ha csak annyi pénzem lenne, amiből haza tudnék valahogy jönni. Másfél esztendeig gyűjtöttem és raktam félre a hajójegy árát s a vasúti költséget. Még nyolcvan krajcárom van, az éppen hazáig elég lesz . . . — Itt van a társam, Magyai Antal. O mindössze öt hétig volt kint. Elindulása előtt pénzzé tette mindenét s ezer koronát hozott ki Amerikába. Nem kapott munkát, egy napot sem dolgozott, megette az ezer koronáját. Annyó pénze kapott költséget. Nincs mitnica]* nincs kereset, a kivándorlókat ezrével küldik vissza. Az egyik öreg, a másik fiatal. Kinek a szeme hibás, kinek a hallása gyönge. A múlt hónapig 21.340 kivándorlót indítottak útnak az óhazába . . . Hallgattak mindannyian. Az előbbi törte meg a csöndet: — És az sz élet, az csak a komisz. Igaz, igaz, megfizetik a munkát, de kiszedik ám érte az emberből még a velőt is. Nincs olt a munkás ALSÓLENDVA, 1914. életének egy fitying értéke sem. Kifacsarják belőle az erőt s kilökik az utcára. Aztán az a sok szerencsétlenség! Ott, ahol dolgoztam, egy családos magyar munkásnak a gép levágta a kezét, ■ elküldték s mošt nem kap munkát, nyomorog a családjával. Annyi pénze sincs, hogy hazajöhetne — koldusnak. Egy bányarobbanásnál hatvanöt magyar munkás veszett olt, többen zalaiak. Az borzasztó voit. Az asszonyokat és a gyerekeket oda se engedték a halottakhoz . . . Ismét csönd lett Elgondolkozott mind a négy ember. A két Amerikát járt ember már készül indulni. Távozás előtt még megszólal az imént beszélő: — Én mondom maguknak, ha nem akarják odakiinn elkölteni a pénzüket és nem akarnak nyomorultan elveszni, akkor maradjanak szépen idehaza . . . A két földműves összenézett, gondolkoztak, aztán az. idősebbik megszólalt: — Gyere, menjünk haza . Felcihelödtek, összeszedték kevés cókmókjtikat s készültek vissza a falujukba. De előbb megszorították Kónya Mihálynak a kezét: — Köszönjük szépen I .. . . . . Utánuk nézek. Nem határrendőr, nem ankétek kellenek a kivándorlás csökkentésére. Csak minél több ilyen visszavándorlót adjon ennek a szerencsétlen országnak a magyarok ' istene ! . . . 52
