Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)

Az eltávozottak harmadik hulláma és a vendégmunkások

ott is született, mert már az apja kiment valamikor rég, de [Margit] hazajött, és itthon ment férjhez. És mikor megözvegyült, a kint maradt testvére kivitette először csak látogatóba Los Angelesbe, aztán ott is fogta. Nagyon jól vannak, de azért honvágyuk van. Hát a Margitnak a testvérei is ott élnek Los Angelesben, és a gyerekei, az én unokáim unokatestvérei is mind ott voltak a Róbert születésnapján...”

A petesházi Mocsnek Józsi 1949-ben próbált először átszökni a határon, de elkapták, és két és fél évre becsukták. Ott igen sokat szenvedett, és amikor szabadult, nehezen kapott munkát, mert rajta volt a börtön bélyege. 1954 nyarán aztán, a szökést most már jobban előkészítve, sikerült disszidálnia. Menyasszonya, a falubeli Bogár Katica is vele ment, s Ausztriában, a linzi lágerben házasodtak össze.

A Mocsnek családban is régi hagyománya volt a kivándorlásnak: a nagyapa testvére, Mocsnek Lajos „első háború” előtü amerikás volt, nagybátyja pedig 1926 körül szökött Kanadába. Ott olyan jól beilleszkedett, hogy később kivitette az anyját és testvérét is. Járt már idehaza, és sokat mesélt élményeiről.

Józsi azonban nem akarta igénybe venni a rokoni kapcsolatokat. Be akarta bizonyítani, hogy saját erejéből is viszi valamire, s már gyermekkorában is mindig Ausztráliába vágyódott. így arra vette az irányt. Bár az olajiparban itthon elismert elektromos szakember volt, Ausztráliában mégis egy uránbányába ment először dolgozni, mert ott jobban fizettek. Később egy vasgyár szakmunkása lett, s onnét ment nyugdíjba. így szabadon hódolhat már két szenvedélyének: a vadászaüiak és halászatnak. Sok-sok ilyen témájú fotót küldött haza édesanyjának. (43. kép.)

Felesége, Bogár Katica is szorgalmasan levelez családjával, de látogatóban még nem jártak itthon. Mélyen vallásos nagyanyjának viszont küldött egyik ismerősével egy 24 karátos aranyból készített rózsafűzért, amit halála után beletettek a koporsójába. Boldogan élnek, csak egy bánatuk van, hogy nincs gyermekük.

Az ugyancsak petesházi Simon Józsefnek csak 1958-ban sikerült édesanyjával és néhány barátjával átszöknie a határon. Három évig voltak egy ausztriai lágerben. Akkor kivitette őket egy már 1903 óta Chicagóban élő nagybácsi. Józsi ott is autótechnikusként dolgozott, s hamarosan elvett egy második generációs lengyel leányt. Saját, tágas házukban élnek a Csendes-óceán mellett, Salinasban.

1973-ban, majd 1980-ban hazalátogatott a család. Akkor derült ki, hogy két leánya egy szót sem ért magyarul.

Amikor visszautaztak, Józsi sok hetési emléket vitt magával: szőtteseket, cserépedényeket. Most ezek az otthonát díszítik. A falon függ az a fénykép is, melyen nevelőanyjával, Simonka Rozáliával hetési viseletbe öltözve látható. (44. kép.) (E ruhadarabokat azóta megvásárolta a muraszombati múzeum.)

Édesanyját nyugdíjas korára hazahúzta a szíve. Lendván, a Szentháromság kápolna alatt vett egy házat, abban él.

37