Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)

A kivándorlók második hulláma és a vendégmunkások

Ismét mások már kint dolgozó magyar házastársat kerestek, s amikor hazalátogattak, szabadságát ki-ki a saját rokonsága körében töltötte.' (34. kép.)

A rokoni, baráti kapcsolatok jelentőségét, erejét bizonyítja, hogy a radamosiak és göntérháziak főleg Montevideo illetve Rio de Janeiro szőkébb környékén telepedtek le véglegesen, ott vettek házat, ott művelték kertjüket. Voltak, akik meghonosították az itthonról küldött vagy magukkal vitt növényeket, virágokat: a tátikát, violát, pünkösdi rózsát, hogy házuk körül ezáltal egy kis hazai hangulatot teremtsenek. Többen sikerrel telepítettek egyes magyarországi szőlőfajtákat is, s a belőlük alakított lugas alatt ábrándoztak nyugdíjasként a hazai szüretekről. A levelekből kitűnik, hogy még 30-40 év múltán is számon tartották, emlegették; mi teremhet most hajdani szőlőjükben, vagy mit is dolgozhatnak azon időben itthon, a ház körül vagy a mezőn.

Egyesek, például a göntérházi Soós István Tomás, már Montevideóban nősültek meg. A szintén kivándorolt bödeházi Fehér Teréziát vette feleségül. A szükségesnél nagyobb házat építettek, hogy egy-két lakást kiadhassanak rászoruló, ismerős magyar családoknak. Soós nagy gondot fordított kertje s a házát övező udvar otthonossá tételére is. Hazalátogató dobronaki barátait arra kérte, hozzanak neki muskotály szőlővesszőket, megpróbálná a kertjében meghonosítani. A szaporítás sikerrel járhatott, mert egy évek múltán írt levélben dicsérte a szőlő illatát és zamatát. Más alkalommal a levélben küldött göntérházi tátika- és violamagok megérkeztét nyugtázta. 1927-1989 között írt, szintén göntérházi unokaöccse, az ugyancsak Soós István Tamás által mai napig őrzött mintegy 60 levelében gyakorta kérdezi, miként alakult a hazatért egykori „amerikások” élete, és híradást kér azokról is, akik ugyan Amerikában maradtak, de elvesztek a szeme elől. Mégis csupán egyetlen egyszer, 1964-ben járt Göntérházán látogatóban, még a cséplésnél is segített. (35-36. kép.)

Dél-Amerikából is csupán néhányan tértek végleg haza: köztük a göntérházi Furján nővérek, akik hamarosan férjhez mentek. A magukkal hozott pénzből földet, szőlőt vettek. Amerikás ruháikat, amíg jó állapotban voltak, ünnepen, majd hétköznap is viselték, idővel azonban, bár bizonyos szolid jómód jellemezte életvitelüket, ismét teljesen hasonultak környezetükhöz. A még ma is jó egészségnek örvendő Gerencsér Margitról se gondolná már senki, hogy valaha nyolc évig szolgált Montevideóban.

Tudunk néhány olyan házaspárról is, akik a végleges hazaköltözés szándékával jöttek a harmincas években haza. Az itteni szűkösebb viszonyokat azonban már nem tudták megszokni, ezért - fölszámolván vagyonkájukat - visszatértek Amerikába.

A húszas években kivándoroltak életútja a visszaemlékezésekből már jól nyomon követhető. Megállapítható, hogy többségük gyári betanított-, vagy szakmunkásként, bányászként ment nyugdíjba. A tehetségesek azonban lassan kiemelkedtek közülük, s idővel tekintélyes amerikai polgárokká váltak.

32