Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A kivándorlók második hulláma és a vendégmunkások
A családokban általában két-három gyerek született. Őket többen felsőbb iskolákban taníttatták már, sőt néhányan egyetemet is végeztek. A sikerekről a szülők - miként az említett Danes Ádám is - örömmel és büszkén számoltak be az itthoni rokonoknak, de a diplomás gyermekek közül már csak néhányban ébredt fel a kíváncsiság az óhaza iránt. Az 1929-ben eltávozott radamosi Fehér Csákó Jenő Elena leánya például építészmérnök La Plataban. ő kétszer is járt már itthon - Lendván a nagynénjénél vendégeskedett utoljára 1975-ben -, de már csak néhány szót tud magyarul. Asztalosüzemét vezető apjának azonban soha nem volt annyi szabad ideje, hogy akár egyszer is hazalátogasson. Elena fivére, ifjabb Fehér Jenő (szül. 1937. Buenos Aires) olajipari kutatómérnök, majd „egy tartomány főnöke” lett, s orosz nőt vett feleségül. Esküvői képüket a lendvai Bíró Júlia, a szerelmi bánatában 1926-ban kivándorolt Varga Katica (aki végül mégis idős Fehér Jenő felesége lett) unokahúga őrzi. Ifjú Fehér Jenő két gyermeke szintén egyetemet végzett, de velük már teljesen megszakadt az itthon maradottak kapcsolata. A segíteni akarás, a kapcsolattartás szándékára és a fellobbanó honvágyra utal, hogy mind az első, mind a második világháború után többen is küldtek csomagokat a háborútól szenvedő rokonoknak: ruhafélét, élelmiszert, ipari termékeket, sőt még varrótűt, géptűt, anyáscsavarokat is, ami éppen eszükbe jutott, vagy amit itthonról kértek. * A húszas évek derekától már nyugat-európai, tehát közelebbi kereseti lehetőség is kínálkozott Lendva-vidék lakossága számára. Indítékait tekintve ez nem kivándorlásnak, hanem - miként „a magyar időkből” jól ismert summásmunka is - kifejezetten mezőgazdasági idénymunkának indult. Következményeiben azonban e mind nagyobb méreteket öltő ás évtizedeken át folyamatos migráció számos itteni magyar végleges elszakadását jelentette a szülőföldtől. A muraszombati munkáskamara első ízben talán 1926-ban toborzott jelentkezőket hat-hét hónapos mezőgazdasági munkára. Eleinte csak Franciaországba, 1935-től azonban már Németországba is. Fiatalok és középkorúak egyaránt kaptak eme - a tengerentúlinál kedvezőbbnek tűnő - lehetőségen. Radamosról és Göntérházáról például már az első alkalommal legalább ötvenen jelentkeztek, férfiak és nők vegyesen. Aránylag jól kerestek, s ami akkor a legfontosabb volt számukra, fizetésüket részben valutában kapták. Később egyesek gyári munkásként illeve háztartási alkalmazottként jutottak tartós munkavállalási engedélyhez. Ezúttal is jól megfigyelhető a rokoni, baráti kapcsolatok jelentősége. A neveltetésüknél fogva szorgalmas, ügyes, tanulékony és tisztelettudó hetési lányok keresetté váltak a francia polgárcsaládoknál, így sokan maguk után hívhatták hozzátartozóikat, barátnőiket is. A már említett radamosi Bíró családból például a 22 éves Anna 1930-ban, húga, Rozika 1932-ben, egyik nagynénjük, Mári pedig 1934-ben állt ott munkába, mert „valósággal kapkodták a takaros, szorgalmas heüsi lányokat”. Sűrűn érintkeztek egymással, és szorgalmasan leveleztek a családdal. Ám közülük csupán az utóbbi tért haza 1955-ben nyugdíjas korára. Annát feleségül vette egy francia, Rozika 33
