Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A petesházi Kálecz család négy nemzedékének életútja
A petesházi Kálecz család négy nemzedékének életútja A kitűnő emlékezőtehetséggel megáldott, a világ számos országában otthonra talált családtagokat a mai napig összefogni - de legalább számontartani - törekvő adatközlőm, a petesházi Horváth Anna (szül. Kálecz Anna) hosszú órákon keresztül türelmesen felelgetett kérdéseimre. így sikerült felvázolnom e jellegzetes Lendva-vidéki parasztcsalád négy nemzedékének viszontagságos, ám példamutató életútját. Először apjáról, az 1873-ban született Kálecz Mihály törpebirtokos földművesről faggattam, aki 1893-ban fiatal házasként az elsők között indult el néhányad magával az Egyesült Államokba, hogy az ott megkeresett pénzből itthon földet vehessen, házat építhessen, s eljövendő gyermekei számára emberibb megélhetés teremthessen. Hatodik gyermeke, az 1916-ban született Anna asszony, így kezdte visszaemlékezéseit: ,dinnek a családnak el köllött menni, minden szálának el köllött menni, valamerre fordulni, mert itt olyan szegény világ volt, de ott sem volt nekik rózsás. Az én apám is volt már Amerikában, a Kálecz Mihály... Nős volt már, de csak két évig volt egy nagy bányában... De csak annyit tudott hazahozni, hogy kifizették a két tehén árát és a bankot, az adósságot, amit fölvett, hogy utazni tudjon, és alig maradt egy kis haszon. Borzasztó nehéz munkája volt, szénbányában dolgoztak, és sok volt a baleset, a halott. Mondta mindig, hogy annyi patkány volt, hogy majd megbolondultak tőlük, és a patkányok jelezték, ha jött a baj, a robbanás, és akkor menekült, aki látott, mert féltek, hogy egyszer ők is ott maradnak. Annyira megfehérült az apám haja abban a két évben, hogy szörnyű volt, anyám csak sírt, amikor hazajött... Aztán talán nyolcéves voltam, amikor apámat itthon agyonverte egy nagy tölgyfa, mert egyedül vágta ki, és erős szél volt... Este várta anyám, de csak nem jött, kérdezte a szomszédokat, akik arra jártak, nem látták-e, de mondták, hogy még vágja a fát, hallották. De nem ő vágta már, hanem a lelke, a szelleme.” A következőkben testvérei és saját életútját - részben a leszármazottaikét is - ismerteti. A nevek mellett a leszármazási táblák azonosítási száma! A II. tábla Horváth Anna családjának szűkebb rokoni kapcsolatait ábrázolja. (1-5. kép) „A Kati (1.1.) nővéremre nem nagyon emlékszem, ő volt a legidősebb, talán 1896-ban született. És amikor 1920-ban megszületett az öcsém is, a Pista (I.7.), akkor lett végleg elege, akkor határozta el, ha lehet, ő is elmegy Amerikába, talán neki szerencsét hoz. Akkor már sokan meg is jöttek onnan, és tudtak egy-két hold földet, kis szőlőt venni, azok biztatták. De akkor már csak Dél-Amerikába kerestek munkásokat, és mi nem tudtuk még, hogy az „szegény Amerika”. Lendván egy irodában kerestek akkor (1922-ben) munkásokat Brazíliába szép ígéretekkel. A Kati a férjével ment, mert azoknak sem volt semmijük, és azt ígérték nekik, hogy annyi földet kapnak ott Brazíliában, amennyit 11
