Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)

A petesházi Kálecz család négy nemzedékének életútja

csak meg tudnak művelni. A Kati ura tislér volt, asztalos, hát gondolták, jól ért a famunkához, majd csak viszik valamire. De amikor a Kati megérkezett a férjével, letették egy őserdő mellett az út szélire, adtak nekik szerszámokat, és volt egy barakk, amiben lakhattak. Lendva-vidékiek voltak, köztük talán üzen magyarok, meg a környékbeli szlovén falvakból is sokan. És akkor azt mondták nekik, hogy amit kiirtanak, az lesz majd az ő földjük. De millió féreg volt, és az mind beléjük mászott... Évekig dolgoztak, ami fát kivágtak, azt fölfűrészelték, abból építettek saját házat, és úgy épült ott meg lassan egy falu. És aki ügyesebb volt, annak több lett. Aztán kialakult a rend, a többiek vágták a fát, a Kati ura meg feldolgozta, mondta, miből mit lehet fűrészelni, csinálni, mire való. Tehát nekik jobban ment. Itt dolgoztak jó pár évig, mert még a lányuk (II. 1.) is innét ment féijhez.”

Lassan-lassan mégis javulhatott a helyzetük, mert néhány év múlva már konyhakertet műveltek, kukoricát termeltek, aprójószágot, disznókat, sőt később marhákat, teheneket is tartottak. Közben a még itthon, Hosszúfaluban született Kaüca lányuk szépen fejlődött, s hiányolta a rokonokat, pajtásokat.

„Ez a Katica okos kislány volt, és már tanult, Sao Paulóban tanítónő lett. A telepen takarított, és még a szüleivel lakott. 1945 körül aztán elvette egy brazil férfi, és Sao Paulóba költöztek. Nekik is született egy Katica lányuk (III. 1.). Ezért hívták maguk után Kati leánytestvéreit is. Mári (1.4.) akkor asszony volt már, a hosszúfalusi Bogár Vendel szobafestő felesége, Bözsi (1.5.) azonban még talpraesett, cserfes, szemrevaló leányka.” [S mivel nem lett volna kedvükre a hazaihoz hasonló mostoha, paraszti élet, arra kérték nővérüket, hogy a városban szerezzen nekik helyet, mert szívesebben szolgálnának cselédként.]

mert akkor már sokan dolgoztak Brazíliában cselédként szép, fiatal lányok. Az itteniek igen dolgosak voltak és becsületesek, ezért a kinti spanyolok vagy portugálok ajánlották őket, egyik a másiknak. A Kati küldte nekik az útiköltségre valót, és ő keresett nekik helyet. És amikor megérkeztek, mindketten elmentek szolgálni. Akkor már, 1930-ban, a Katinak meg az urának egy kicsit jobban ment. A Mári jó helyet talált, és két év múlva már hívta maga után az urát, a Vendelt is... Egy ideig ő is az erdőben, a Kati urával dolgozott, de aztán a Mári talált neki helyet a városban, és ott, Sao Paulóban szobafestő lett. A város szélén lassan saját házat építettek, de nekik már csak egy családjuk lett, a Pista (II. 10.), de ő már nem tud magyarul. A Mári él még most is, néha írunk egymásnak, de nem jött haza soha egyik sem. Most már meghalt az ura, a fia meg elnősült valahová Brazíliába. Német nő a felesége, és három családja van... [Egy orvos, egy mérnök, egy pedig tanítónő (III. 10-12). Magyarul egyik sem tud.] így a Mári egyedül él a házban, de annyi pénze nincs, hogy hazajöjjön...

A Bözsi a Márival együtt ment, ő leány volt még, és amikor kiértek, a Bözsi mindjárt kapott helyet egy gazdag töröknél. Szolgálnia kellett, és megtanították az ottani viselkedésre, mindenre, amit egy cselédnek tudni kell. Csak később derült ki, hogy ez a török, aki két öreggel élt együtt, abból gazdagodott, hogy vette meg eladta a szolgálókat,

12