Tantalics Béla - Tomšič Tibor (szerk.): Elbeszélt történelem, visszaemlékezések (Lendva, 2012)

A Magyarországon készült interjúk / Intervjuji izvedeni na Madžarskem

ELBESZÉLTTÖRTÉNELEM, VISSZAEMLÉKEZÉSEK / PRIPOVEDNA ZGODOVINA, SPOMINI NA ZGODOVINSKE DOGODKE

Megérkezésemkor általános döbbenet volt úgy a családnál, mint az itthoni barátok között. Első és sokszor megismétlődő kérdésük az volt, hogy „minek jöttél haza?" „mi lesz veled?"

Pár nap múlva jött a hír, hogy a barátomat is kiengedték. Természetesen azonnal mentem hozzá, és mondta, hogy kiengedték a lovászi fiút is, aki Sárváron vele együtt leszállt a vonatról, és a restiben egy darabig együtt voltak. Itt, mivel éhes, szomjas volt, eladta a bőröndjét ruhástól, hogy pénze legyen, és majd a későbbi vonattal továbbutazik haza Lovásziba. Közben barátom elindult haza a családhoz. A lovászi fiú örömében, hogy kiengedték, fizetett szinte mindenkinek, aki akkor ott tartózkodott. Pechjére éppen ott volt két munkásőr is, akik felfigyeltek rá, és az őt körülvevő hallgatóságra. Rövid időn belül a sárvári munkásőrség körülvette az épületet és elvitték. Minket időben értesítettek a barátok, nehogy kimenjünk a vasútra. Talán ez lett a szerencsénk? Sajnos elvitték a lovászi fiút, elítélték olyan vád alapján, hogy „hűtlenség, tiltott határátlépés", kémkedés. Még Győrben a kihallgatóink ezeket vádakat igyekeztek ránk is bizonyítani. Azzal álltak elő, hogy beszerveztek bennünket és visszadobtak nyugatról, hogy kémkedjünk.

Azt már később tudtam meg, hogy 1959 tavaszán, március 28-án a lovászi fiút, Berta Jánost, 19 évesen kivégezték. Soha nem látta viszont Zalát, Lovászit, hozzátartozóit. „Elfogóit" kitüntették. Hát ennyitért Kádár amnesztiája? „Megtévedt magyar fiatalok, gyertek haza?" Ezért?

Megkezdődött számomra is egy „felejthetetlen" korszak. Minden lépésemet figyelték, kivel beszélek és miről. A családnak szinte egy állandó rendőre volt, akinek feladata volt figyelésem, szüleim állandó zaklatása, annak firtatása, hol vagyok, kivel találkozom. Szüléimét tegezve kérdezte már, „milyen fiút neveltetek?" Próbáltam elhelyezkedni, de a munkásőrparancsnok szinte minden nap kontrollra vitt. Bementem a moziba, kifelé jövet már vártak, kiráncigáltak a sorból, bevittek kihallgatásra. A nyomozók állandó megfigyelése alatt voltam. Próbáltam elvégezni a középiskolát, a második félévben felhívattak az igazgatóhoz, aki közölte, év végén ki leszek rúgva. Egyszerűen lehetetlenné, elviselhetetlenné tették az életemet. Abban a reményben mentem Budapestre, hogy nagyváros, és így kikerülök a helyiek látószögéből. Budapest után ismét hazajöttem, hiszen 20 éves lettem, a kötelező katonai összeírás következett.

Elhelyezkedtem, de rövid idő után ugyanaz a munkásőr, aki Berta Jánost hóhérkézre adta, kirúgatott a munkahelyemről. Jöttek a zalaegerszegi katonaévek. De milyenek? Javítószázad! Már a legelején elhárító tiszthez vittek kihallgatásra. Szinte végig a két év alatt egy elhárító tiszt megfigyelés alatt voltam. Leszerelésem után visszajöttem Zalaegerszegre, hiszen semmi értelmét nem láttam Sárváron maradásomnak. Itt kevesen, alig néhányan tudták a „múltamat", hiszen ez idő tájt 1963-at, 1964-et írtak már. Persze a káderlap kísért mindenhova, és szépen rajta állt, hogy „politikailag megbízhatatlan".

A Vas Megyei Rendőrfőkapitányság lll/ll. alosztályának 1976-ig megfigyeltje lettem, az ügynökök rendszeresen jelentéseket írtak rólam, amelyek bekerültek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. Tiltott határátlépés, hűtlenség és kémkedés vádjával illettek.

18