Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
gozni a montenegrói Ulcinjba, egy sóbányába (Károly édesapja is vállalta a távoli munkalehetőséget, ahol némi pénzt kereshetett), és az emberek minden fizikai munkát szívesen elvállaltak, ami a környéken adódott. Kisiskolás korában Károly is nagyon szeretett volna a palatábla mellé egy kis törlőszivacsot kapni, mivel néhány gyereknek már volt ilyen, a táblájára kötve. Az ő tábláján azonban csupán egy rongy „díszelgett”, ezért sokat sírt, s kérte, neki is vegyék meg az óhajtott szivacsot. A szülők nagy nehezen előteremtettek huszonöt dinárt a szivacsra, ám a kis Károly a boltba menet elveszítette azt. A szülei valószínűleg nem akarták bántani a történtek miatt, vagy nem figyeltek rá, hogy Károlynak továbbra sincs törlőszivacsa, de a lényeg, hogy a szivacs elvesztését követően a fiú nem mert említést tenni többé szivacsról, és továbbra is ronggyal törölte a palatábláját. A közvetlenül a határ mentén fekvő Göntérházán a magyar családok körében a két világháború között az anyaországtól való elcsatolás miatt nagy volt az elégedetlenség. Károly arra is jól emlékszik, hogy az emberek folyton a változásra vártak, azaz a korábbi állapot visszaállítására. Mindig bíztak abban, hogy az elcsatolt hetési falvak visszakerülnek Magyarországhoz. A gyerekek ebben a légkörben nőttek fel, így ők is arra vártak, hogy „mikor lesznek ismét magyarok”, mivel a szülők, a nagyszülők néhány esztendővel, illetve évtizeddel korábban magyar állampolgárok voltak. Varga Károly édesanyjának a nővére a szomszédos, 1919 után Magyarországhoz tartozó Gáborjánházán élt, de rendszeresen látogatta a göntérházi édesanyját és a rokonságot. Akkoriban a falu közelében is volt határátkelő, és a helybéliek azt vették igénybe. A göntérháziak gyalog jártak el a dobronaki templomba, de a távolság miatt nem minden vasárnap. Varga Károly 1936-ban kezdett elemi iskolába járni (de már a beiskolázása előtt, idősebb testvérei révén, megtanult húszig számolni). A tengermellékről érkező Prinčič Stanislav tanító nem tudott magyarul, a göntérházi magyar gyerekek pedig a szlovén nyelvet nem ismerték. Akkoriban Prinčič volt az egyetlen tanító az iskolában. A tanítást úgy szervezték meg, hogy délelőtt a negyedik-78
