Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
A börtönben kegyetlenül bántak velük, ám ennek ellenére számos sajátos, szinte csodaszerű ottani eseményre emlékszik. Egy alkalommal, már több hónapi raboskodás után, a cellájukba került egy Páterlasky Staniszlav nevű lengyeljezsuita. Camplin éppen abban az időben idegösszeroppanást kapott, mert nem tudta elviselni az igazságtalanságot, amit a hatalom emberei vele szemben elkövettek. Szétzilált lelkiállapotában azt gondolta, hogy a papruhába öltözött lengyel egy kém, akit azért tettek közéjük, hogy bizonyos információkhoz jusson. Egy alkalommal kicsavarta a villanykörtét és a lengyel ágya felé hajította, szerencsére nem találta el őt. Másnapra valamelyest megnyugodott, ezt követően beszélgetni kezdtek az új rabbal, aki érdeklődött szabadságvesztésük okáról. Kiderült a többi között az is, hogy Grősz, szombathelyi megyéspüspök (később kalocsai érsek) jóváhagyását adta elítélésükre azért, hogy az esemény elrettentő példaként szolgáljon mások számára. A budapesti pápai nuncius a cellába került lengyel jezsuita egykori iskolatársa volt Rómában, s amikor a lengyelt szabadlábra helyezték, az elmesélte a nunciusnak az esetet. A pápai nuncius követelte Grősztől, hogy keresse fel Camplinékat a börtönben. Ez meg is történt. Grősz püspök, illetve akkor már érsek, magához Horthyhoz is levelet írt felmentésük érdekében. Halászt egyébként időközben kiengedték. Camplin és Jerič Mihael 1943 karácsonya előtt hagyták el ideiglenesen a börtönt, részben azért, mert meghalt Jerič édesapja, ám az ítélet végrehajtását csak felfüggesztették, nem törölték azt el. Camplin a Zala megyei Bánokszentgyörgyre tért vissza, ahol letartóztatása előtt már eltöltött néhány hónapot. A magyar faluban a hívők melegen fogadták, és az akkori szombathelyi püspökkel, Kováccsal is nagyon jó viszonyban volt. Bevallása szerint Camplin Iván - bár valamennyi magyartudás már korábban is ragadt rá a muravidéki környezetben és Franciaországban - Ecsen, a börtönben tanult meg magyarul. A nyilasuralom alatt ismét bezárták, és kb. két hónapot katonai fogságban töltött Komáromban. Mivel a börtönparancsnok egy fiatalkori barátjára ismert az egyik rabtársában, aki evangélikus lelkész volt, szerencsére a katolikus papokat sem vitték ki aknát gyűjteni a frontra. A börtönből úgy szabadult, S3