Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
- az ő kenyerüket vették el. Kölcsönösen haragudtak egymásra. Bíró József úgy véli, a magyarok főleg azért várták az anyaországhoz történő visszacsatolást, hogy földet kapjanak, s úgy könnyebb legyen a megélhetés. Az ellenszenves állapot ellenére a felnőttek között nagyon kiélezett helyzet Göntérháza környékén nem volt. Csupán a gyerekek verték el egymást rendszeresen. A jugoszláv hatóságok (csendőrség, határőrök stb.) közvetlenül a második világháború előtt keményebbek lettek a magyarokkal. A „granicsárok” (határőrök) különösképpen brutálisan viselkedtek néhány magyar nemzetiségű polgárral. Józsi bácsi olyan esetre is emlékszik, amikor Göntérházán a májusfára a magyar nemzeti színeket jelképező szalagokat kötöttek fel, de azokat a csendőrség azonnal leszedette velük. A jegyző a harmincas években petesházi származású volt, aki tudott magyarul, ezért vele komolyabb gond e tekintetben nem volt. Alsólendván azonban, amikor a hetésiek ott intézték ügyes-bajos teendőiket, már a hivatalokban is érezték a nemzeti elnyomás különböző formáit. A 20. század első harmadában a hetési ember Alsólendván, Muraszombaton és Csáktornyán túlra nem jutott el. Oda is csak ritkán. Bíró József arra olyan kivételekre emlékszik, mint amikor egyszer elmentek szervezetten kirándulni az iskolából Varazsdra, ill. amikor egyszer egy vásáron voltak Muraszombatban. Ám az emberek általában alig ismerték a szülőfalujukon túli településeket. A falubelieknek rendszerint volt egy kis szőlőterülete a Lendvahegyen. Abban az időben többen kezdtek Alsólendvára templomba járni, majd a mise után rendszerint felmentek a szőlőhegyre. A harmincas években már néhány embernek kerékpárja is volt, ami nagy dolognak számított. Göntérházán a két világháború között említésre érdemes kulturális életről alig lehet beszélni, így Bíró József is csupán egy-két tűzoltóbálra emlékszik. Volt viszont egy sajátosság, amiről nagyon büszkén beszélt. A különböző összejöveteleken az emberek szívesen énekelték a magyar népdalokat. A szülőfalujában - sajátos módon - nagyon sokan tudtak citerán játszani. A hangszert szinte minden családban maguk készítették. Nem véletlen tehát az összefüggés, 42
