Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
elmondták nekik, hogy a húszas években elkezdődő földreform során a telepeseknek juttatott földeket a környékbeli magyar családoknak kellett volna megkapni. A magyar gyerekek az iskolában a harmincas évek végén (különösképpen az első bécsi döntés után) odafigyeltek arra, hogy ha rajzórán pl. a méhes kaptárjait festették, akkor azt magyar nemzeti színűre fessék. Az iskolában akkoriban a nagyobb fiúk néha már ún. magyar irredenta dalokra is rázendítettek. Egy alkalommal - feltehetően inkább a tanító bosszantása miatt, mint az ő korukban megfontolt nemzeti meggyőződésből - azt a dalt énekelték, hogy „...a zászlaja piros-fehér-zöld, öreg, néked menekülnöd kell, mikor jön a Horthy katonája...”. Amikor Prinčič tanító ezt meghallotta, tudta, hogy az „öreg” megnevezést neki szánták, amiért könyörtelenül elverte őket. Bíró Józsefet és az egyik barátját a tanítás után is az iskolában tartotta, s akkor megint nagyon kikaptak. Azt mondta nekik, hogy ha nem sajnálná az apjukat, akkor bejelentené őket a csendőrségen, de végül is nem tette. Egyházi vonatkozásban a göntérházai hívők a dobronaki plébániához tartoztak. A harmincas évek elején volt a templomban magyar és szlovén mise egyaránt. Egy idősebb plébános a hittant is magyarul tanította, később azonban jött egy fiatalabb káplán, aki csak szlovénul szólt a gyerekekhez, és megkövetelte az imák ismeretét szlovén nyelven. Az ilyen kényszerítés riasztóan hatott a gyerekekre, és éppen az ellenkező hatást váltotta ki. A pap erőszakos módszereivel megutáltatta velük az imát és a szlovén nyelvet is. A hetési falvakban akkoriban általában nagy lélekszámú családok éltek. A megélhetés azonban rendkívül nehéz volt. A családok többsége legföljebb 3-4 hold földdel rendelkezett, tehát a mindennapi kenyérre is alig futotta. Bíróéknál kenyér azért általában volt, édesapja cséplőgépetetőként és betanított ácsként is dolgozott, így akadt mindig egy kis liszt a háznál. Alkalmi munkára akkoriban alig volt lehetőség, ami még inkább növelte a nagy szegénységet. Egy muravidéki család abban az időben mindent, ami az élethez nélkülözhetetlen volt, otthon termelt meg, illetve állított elő. Vásárlásra nem volt pénz, mert a családnak nem volt gyakorlatilag semmiféle jövedelme. Csak kevés embernek volt 40
