Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
A II. világháború poklában
a tanítók elnézőek voltak irántuk. A radamosi iskolába akkoriban sok diák járt, s a két falu gyermekei hamar összebarátkoztak. A hetési falvak a dobronaki plébániához tartoznak, így az emberek a dobronaki Szent Jakab-templomba jártak szentmisére. Soós Gyula emlékszik az egykori szlovén származású, magyarul is kiválóan beszélő dobronaki káplánra, Lejkóra, aki kerékpárral, vagy gyalog járt ki hittant tanítani az iskolába. Az utat sokszor a kámaházi tanulókkal együtt tette meg. A hittanoktatás akkoriban csak magyarul folyt. Azt csak érdekességként jegyezte meg Gyula bácsi, hogy a káplán úr nagyon jó ember volt, és a bort is nagyon szerette. Az ún. karcot, azaz az egyházi támogatást Kámaházán általában Soóséknál gyűjtötte össze a plébános. Gyula ilyen alkalmakkor, de máskor is, kocsival szállította Dobronakra a plébános urat. Egyszer a plébánián tartózkodó nagyszámú vendég előtt a plébános elénekeltette az akkor még fiatal legénnyel a nótáját is (illetve közösen elénekelték). Gyula bácsi nem tagadja, hogy szereti az éneket, a szép dalt. Elárulta, hogy szívéhez a Kéknefelejcs című közkedvelt dal áll a legközelebb. Akkoriban a faluban különböző alkalmakkor esténként összegyűltek az emberek, a fiatalok, és az éjszakába nyúlóan beszélgettek, énekeltek. A földreform során a falu (Kámaháza) határába betelepített telepesekkel (akiknek döntő többsége Isztriából, illetve a mai nyugat-szlovéniai vidékről származott) adódtak súrlódások is, ám a jóakaratú ember volt mindkét oldalon többségben. így Kámaházán Soós Gyula nagyobb konfliktusokról nem tud. Azt azonban nehezményezi, hogy a telepesek többsége a későbbiek során sem - mikor már hosszabb ideje élt a magyarok lakta vidéken - kívánt magyarul beszélni, valamilyen „magasabb rendű” tudat honolt bennük... Arra is jól emlékszik, hogy kezdetben a birtokba, illetve bérbe kapott föld művelése komoly gondot okozott számukra, hiszen a vidékünkre jellemző gazdálkodáshoz az ide telepítettek nem értettek, érthettek. Nemegyszer a magyar családok segítettek nekik, hogy boldoguljanak a munkával. A két világháború között Soós Gyula több ízben járt a trianoni Magyarországon. Rédicsen, ahonnan édesanyja származott, illetve Lendvadedes környé212
