Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Másutt raktak fészket
Közvetlenül a II. világháborúban bekövetkezett német megszállás után (1941. április 10-e körül) sokan Lentibe mentek a kaszárnyához „tüntetni”, köztük Margit is, és kérték a magyar katonákat, hogy Alsólendvára vonuljanak be, ami 1941. április 16-án meg is történt. Margit is magyar népviseletbe öltözve várta a Novák főhadnaggyal az élükön bevonuló katonákat. Lett is ennek a háború után következménye! Margit erről a következőket mondta: „Mindig rajta volt egy nagy bélyeg a hátamon. Az OZNA, azaz a jugoszláv titkosszolgálat később azt is megkérdezte tőlem, hogy én is fűrészeltem-e a határsorompót a magyar katonák előtt, amire én azt feleltem, hogy csak egyet húzhattam volna a fűrészen, mert sokan voltak, akik azt húzták volna. A magyarokat egyébként sok szlovén nemzetiségű is várta, aki az eseményt felszabadulásként élte meg.” Az ún. magyar időben Margit több éven át Németországban, Székesfehérváron és Csáktornyán dolgozott. Úgy tudja, néhány magyar nemzetiségű polgár, aki korábban a jugoszlávoknak hódolt, 1941 után ismét „köpönyegforgató” lett. A kitelepítések tényével és módjával (1942-ben a földreform során betelepítetteknek bizonyos részét Sárvárra vitték), valamint a zsidók későbbi elhurcolásával soha nem értett egyet. A II. világháború időszakában néha azt is tapasztalni lehetett, hogy az újonnan megjelent értelmiségiek (tanítók, hivatalnokok stb.) furcsán értékelték a Mura mentén élő magyar közösség nyelvi állapotát. Irreális elvárásaik voltak a muravidéki magyarokkal szemben, és nemegyszer nehezen vették tudomásul, hogy a két évtizedes délszláv hatalom idején nem sajátíthatták el kifogástalanul a magyar nyelvet. Kun Margit egész életében a magyar kultúra nagy imádója és lelkes művelője volt. A művelődés terén kibontakozó aktivitásra véleménye szerint nagy szükség volt, hiszen az anyanyelv nagyon romlott. A II. világháború időszakában a magyar kulturális élet fellendült. Margit gyönyörűen énekelt, táncolt s nem titkolja, hogy mindig szívesen szerepelt. Egy alkalommal az egyik tekintélyes falubeli bácsi úgy mutatta őt be az alsólendavi főbírónak, hogy „ez a lány a mi kis pacsirtánk”. A háború után Margitnak nem kis köze volt számos elhurcolt magyar 201
