Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
agitálómunkába. Egy kérdésben valamennyi politikai erő egyforma volt: a választások előtt mindegyik sokat ígért a magyar lakosságnak, a későbbiek során azonban szinte semmit sem valósított meg az ígéretekből. Mivel 1932 után a göntérházi iskolában nem volt magyar nyelvű oktatás, ajelöltek közül többen ígérték, hogy Göntérházán azt visszaállítják, persze nem lett az egészből semmi. Ám hiába volt minden agitáció, a hetési magyar falvakban a többség az országgyűlési választások alkalmával mindig az ellenzékre szavazott. A helyhatósági választások során viszont az abszolút magyartöbbség ellenére mindig szlovén embert választottak községi bírónak. Az emberek Sándor visszaemlékezése szerint naivan azt gondolták, hogy egy szlovén ember jobban tudja érvényesíteni a falu érdekeit. Az is érdekes jelenség, hogy a horvát Maéek-féle párt, mint ellenzéki erő, a magyarok lakta falvakban mindig többséget tudott szerezni. A nehéz életkörülmények ellenére a két világháború között Göntérházán sok iparos tevékenykedett: volt kovácsmester, bognár, kocsmáros, molnár, cipészmester, boltos, sőt némelyikből több is, volt hat cséplőgép-tulajdonos is akkor a faluban. Mindez azt mutatja, hogy a lakosság bizonyos része a kisiparból élt, Varga Sándor szerint jóval többen, mint manapság. Ugyanakkor az igazsághoz tartozik az is, hogy a nagyon kevés földdel rendelkező, nagy létszámú családok néhány családtagja elköltözni kényszerült. A harmincas évek második felében néhányan visszatértek Franciaországból vagy Németországból, ami családjuk számára nagy segítséget jelentett. A faluban 1939 végétől már háborús hangulat uralkodott. Több embert bevonultattak néhányszor, aztán hazaengedték őket. Érződött a háborús készülődés. Az emberek a háborús veszélytől különösképpen nem féltek, mivel a magyar lakosságnak egy célja volt akkor, hogy bármi áron is, csak a magyarellenes jugoszláv fennhatóságnak legyen egyszer vége, és kerüljenek vissza Magyarországhoz. Közvetlenül a háború előtt már nyíltan beszéltek erről, Sándor is sokszor hallott erről a nagyapja kovácsműhelyében. A szomszédos faluban élő kolonisták is megfordultak ott, akiken akkor már érezni lehetett, hogy félnek. Varga Sándor határozottan állítja, és bevallása szerint ezt akkor is hangit
