Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
minden magyartól elvették a földet. Sándor véleménye szerint ekkortól élt ellenszenv az őshonos lakosságban a betelepültekkel szemben. O már gyermekként megfigyelte, hogy a felnőttek nagy csapásként élték meg a földek bérléséhez és vásárlásához való jog megvonását. Ez a jogfosztottság lehetett az egyik oka, hogy már a húszas években többen elvándoroltak Göntérházáról. Egész családok hagyták el a falut, és többé soha nem tértek vissza. Először főleg Dél- Amerikába, aztán a későbbiek során Franciaországba vándoroltak. A magyar emberek, főleg akik a távozás mellett döntöttek, akkoriban számtalanszor elmondták, hogy a Jugoszláv Királyság nem a hazájuk, hiszen ők azért kényszerülnek annak elhagyására, mivel az új ország számukra nem biztosít megélhetést, persze ezt a döntésüket erős magyar kötődésük is befolyásolta. A telepesek és a helybeli magyarság közötti ellentétre, nemegyszer fizikai leszámolásba torkolló konfliktusokra Sándor sok példát említhet. A leggyakoribb eset az volt, mikor a hetési emberek, akik közül a legtöbbnek szőlőültetvénye volt a Lendvahegyen, a napi hegyi munka elvégzése után estére hazafelé tartottak, mivel útjuk a hídvégi kolónián keresztül vezetett, ott többször verekedésbe keveredtek, s többnyire ők húzták a rövidebbet. Hasonlóképp történt a göntérházi kocsmában is, mikor italozás után a két tábor egymásnak esett, persze akkor a telepesek kaptak ki jobban. Mindkét közösségben akadtak kezdeményezők, ám a legtöbben - ha tehették - kerülték az ilyen helyzeteket. A harmincas évek közepén már az iskolában is érződött a nemzeti ellentét, ami elsősorban az otthon, a családban hallott, a más nemzetiségűvel szembeni megjegyzések továbbélése volt. Akkoriban Varga Sándor is többször került szorult helyzetbe. A hatóság akkorra már különösképpen mostohán bánt a magyarsággal, ez a tanító, a csendőr és a pap részéről egyaránt érződött. Számtalanszor elhangzott, hogy „Govori srbsko, pošto jedes srbski kruh!” (Beszélj szerbül, ha szerb kenyeret eszel!) A két világháború közötti időszakban a kis falvakban is folyt politikai korteskedés. A kocsmáros mindig a kormánypárt mellett kampányolt. A gyűlések hangneme általában nagyon durva volt, nemegyszer a papokat is bevonták az 17
