Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

Határon innen, határon túl…

napi és Szent István-napi köszöntőket, a lucázást, a pünkösdölést. A mondókákát és rigmusokat József jól megismerte, hisz akkoriban ő is rendszeresen járta a pajtásaival a falut. Szorgalmukért csak néha kaptak némi kis pénzt, helyette inkább almát, diót és egyébe gyümölcsöt adtak nekik. A népi szokások megőrzése szempontjából mégsem volt szükség különösebb ösztönzésre. A különböző babonák szerint volt olyan alkalom, amikor csak férfiak, illetve fiúk látogathatták a házakat.

A lakodalmak a Hetésben akkoriban sajátos formában zajlottak. A vendéghívónak és az ún. vőfénynek volt fontos szerepe. Számos esetben a falu népének a zöme összesereglett, azok is, akik nem voltak hivatalosak a menyegzőre. Főleg az általános formai kereteket igénylő mondókákra voltak kíváncsiak az emberek. A legtöbbször egymásnak adták tovább a szövegeket, de egy kicsit ki-ki a saját elképzelése, ötlete szerint alakította is azt. A 20. század harmincas éveiben a lakodalomban leginkább csárdást és polkát táncoltak, de ismerték a szomszédos szlovén lakosságtól étvett „samarjankát” is. A nóták, népdalok és az énekek azonban kizárólag magyar nyelvűek voltak. A hetési lakodalmak akkoriban a legtöbb esetben két napig tartottak. Általában a ház nagyszobáját rendezték úgy át, hogy ott a mintegy ötvenfőnyi násznép elférjen.

A tárgyalt korszakban a családok a gyerekeket magyar szellemben nevelték. A hetési emberek József szerint akkoriban nem tudtak belenyugodni a Magyarországtól való elcsatolásba, és mindenik várta, hogy majd csak eljön az igazságtétel: a visszacsatolás. Hogy az említett szemlélet mennyire „átragadt” a gyermekekre is, azt interjúalanyunk egy saját élményével illusztrálta. Amikor 1941-ben bekövetkezett a visszacsatolás, a közben Csáktornyára került édesanyja egy kék színű sapkával akarta őt meglepni, hasonló alakúval, mint amilyet a leventék viseltek. József azonban azzal utasította vissza édesanyja ajándékát, hogy neki szláv színű sapka nem kell (mivel a kék színt a vidéken inkább a szláv nemzeti hovatartozással azonosították). Ő helyébe ún. „keki”, azaz zöldes színűt kért, amelyet inkább „magyar színnek” tekintettek. Sajnos, keki színű sapkára akkoriban nem akadtak.

Mivel Józsefet árvagyereknek tekintették, a kámaházi rokonoknál, vala-106