Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Gróf Annamária: A lektori órák jelentősége a kétnyelvű diákok magyar nyelvi fejlődésében
Gróf Annamária A kétnyelvű általános iskolák alsó tagozatában tanítják majd az új nemzedéket az osztálytanító csoportba járó hallgatók. Régóta él már az igény, hogy egyetemi kereteken belül vegyenek részt célzott nyelvi képzésben a kétnyelvű oktatás módszertanának elsajátításával együtt. „Nagy szükség van kétnyelvű módszertan kidolgozására, amely a magyar tanszék keretében a magyar és más szakpárosítással rendelkező, ill. alsó tagozatos hallgatók számára kötelezően oktatott tantárgy legyen” (Bernjak 2008: 50). Én ennél kicsit tovább is mennék: a legjobb az volna, ha a leendő osztálytanítóknak minden félévben legalább heti négy órában lenne lehetőségük áthallgatni a Magyar Tanszék óráira. Ehhez a kisebbségi fórumok kérvénye szükséges, hiszen a Tanszék már régóta próbálja elérni a Pedagógia Kar jóváhagyását, illetve a tantárgyak elismerését, sőt egy speciális modul indítását is tervezték kifejezetten a tanító szakos hallgatók számára, eddig eredménytelenül. Ez azért is volna fontos, mert sajnos ezeknél a hallgatóknál is hiányosak a helyesírási, a magyar irodalmi, történelmi, földrajzi ismeretek, valamint a szaknyelvi felkészültségük sem mindig kielégítő. Ezért előre megbeszélt tematika szerint haladunk az órákon, már átvettük a testnevelés, az ének-zene, a környezetismeret, a matematika szakszókincsét, témaköreit. Belekóstoltunk irodalmi müvekbe, a történelembe is. Azt vallom, hogy nem szerencsés kétnyelvű iskolában tanítania annak, aki legalább az alapvető magyar irodalmi, történelmi ismeretekkel és a helyesírással nincs tisztában. Ez ugyanis ördögi kör, ha a tanár nem tudja magyarul átadni az ismereteket, nem tud helyesen írni vagy rosszul ír fel a táblára valamit, vagy egyáltalán nem is ír semmit magyarul, a diák sem törekszik erre. Ha nincs következetes helyesírás-oktatás, és -értékelés az általános és a középiskolában, akkor nem tudnak majd helyesen írni a jövő tanítói sem. Mit lehet tenni? A kulcsszó az önképzés. Nem győzöm hangsúlyozni az óráimon, hogy tanítani majdnem olyan felelősség, mint szülőnek lenni. Egy tanárnak mindig fel kell keltenie a diák érdeklődését, hogy aztán ő megtalálhassa saját útját, rájöjjön, mi érdekli. Ha hazamegy az iskolából, és az interneten rákeres az aznapi témára, ha levesz egy könyvet a polcról, ha elmegy a könyvtárba, már eredményt értünk el. Ezt a szemléletet igyekszem a hallgatókba plántálni, hiszen nem lehet mindent tudni, de vágyni kell a tudást. Rajtuk ráadásul még nagyobb a felelősség, hiszen egy számában fogyatkozni látszó kisebbség tagjait fogják oktatni, sajátos nyelvhasználattal, szokásokkal, értékekkel, melyeket meg kell őrizni. Nyelvismeret nélkül ez pedig lehetetlen. Úgy gondolom, hogy bár csak heti kétszer 45 perc áll rendelkezésre a lektori hallgatók nyelvtudásának fejlesztésére, mégis lehet eredményeket elérni, ha nem is mindig egyértelműen látványosak ezek az eredmények. Mindenesetre a hallgatók minden alkalommal kapnak valami új ismeretet, valami nyelvi többletet, amitől kicsit tudatosabban használják az anya- vagy környezetnyelvüket, 74
