Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Rudaš Jutka: "Nyelvünk" kódváltásának pragmatikai szerepe
.Nyelvünk” kódváltásának pragmatikai szerepe diglossziafogalom első része, mely szerint „a diglosszia olyan viszonylag állandósult nyelvi helyzet, amelyben az elsődleges nyelvjárások mellett (melyek között lehet egy sztenderd vagy több regionális sztenderd nyelvváltozat) van egy azoktól erősen eltérő, nagymértékben szabályozott (grammatikai lag gyakran bonyolultabb), föléhelyezett változat is, amely irodalmi, s amelyet nagyrészt iskolai oktatásban sajátítanak el” (Bartha 1999: 67). A definíció hátralevő részét úgy lehetne módosítani, hogy az említett föléhelyezett változat a mindennapi társalgásban ritkábban használatos, de a közösség több szektorában ma már egyre inkább jelentkezik. A Muravidéken az „emelkedett” nyelvet vagy a magyar köznyelvet, irodalmi nyelvet az iskolában, formális körülmények között lehet elsajátítani, míg a „közönséges” nyelvváltozatot, vagyis a mi esetünkben a nyelvjárást legtöbben anyanyelvként, elsőként tanulják. Mivel ez a mi elsődleges nyelvünk, nagyon kötődünk hozzá, tiszteljük, ezen tudjuk talán a legjobban kifejezni magunkat, vele definiálódunk stb., és ami nagyon fontos, nem szégyelljük. A magyar nyelv mellett mindennapjainkban a szlovén nyelvet is rendszeresen használjuk, tehát kimondhatjuk, hogy kétnyelvüek vagyunk. Nagyon sokszor felmerül az a kérdés, hogy a két nyelvet milyen mértékben kell birtokolnunk. Vajon a „valódi” kétnyelvűség a két nyelv anyanyelvi szintű ismeretével azonos? Vagy az a kétnyelvű, aki két nyelvet „tökéletesen”, „perfekt” beszél? Én nem ezt mondom, mert ez lehetetlen, inkább csatlakozom az alábbi megállapításhoz: „Ha ugyanis egy bilingvis beszélő vagy közösség két nyelve mindenkor, minden helyzetben pontosan ugyanazt a gyakorlati és/vagy szimbolikus szerepet lenne képes betölteni, akkor az egyik nyelv egy idő után valószínűleg fölöslegessé válna. Következésképpen a kétnyelvűség természetes velejárója a nyelvek bizonyos fokú funkcionális szerepmegoszlása. (...) A kétnyelvű közösségekben tehát a nyelvek használata általában a különféle szituációknak és társadalmi funkcióknak megfelelően oszlik meg” (Bartha 1999: 123). Mivel két nyelvet beszélünk, ezért a nyelvhasználatunk is rendkívül változatos. Nyelvi laboratóriumunkban nem lehet elkerülni a kontaktusjelenségeket sem: az interferenciát, a kölcsönzést, a kódkeveredést. E nyelvi jelenségek abból adódnak, hogy a kétnyelvű beszélő mindennapi interakcióiban egynél több nyelvet használ, és szándékától függetlenül találkozik azokkal a jelenségekkel, amelyek a másik nyelv hatására jönnek létre. Fontos szerepet játszik ebben a kódváltás, ami nem mindig sikerül. A kódváltás pragmatikai szerepét, vagyis azt, mi az egyes beszédaktusok illokúciós értéke, a mikor, hol, kinek beszélünk paradigmát, illetve a nyelvhasználatot a társas interakcióban sok különböző tényező határozza meg. Ezúttal a nyelvet a használat, a kommunikáció, a kontextus szempontjából ragadom meg. Voltaképpen nem a grammatika és nem a szókincs, hanem a nyelvhasználat az a mozzanat, ahol legközvetlenebbül megjelenik a nyelv és gondolkodás kitágítása az életmód és a világnézet 61
