Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Lanstyák István: Nyelvi probléma és iskola
Lanstyák István a beszélőnek okoz kellemetlen érzést, attól függetlenül, hogy a helytelennek vélt formát a beszélgetés többi résztvevője észlelte-e vagy sem, ill. ha észlelte, tudatában volt-e nyelvművelői megbélyegzésének vagy sem. Ennél is súlyosabb talán az az eset, amikor a beszélő nem mer szabadon, természetesen beszélni, igyekszik elkerülni a nyelvművelők által helytelennek bélyegzett nyelvi formákat, helyettük az adott helyzetben kevésbé megfelelőeket használ (vő. Szepesy 1986: 12-13). A nyelvőrök által helytelennek minősített formák egy - kisebb - részének használata bizonyos társadalmi csoportok körében, ill. bizonyos beszédhelyzetekben valóban normasértő; ezeket nyelvhelyességi stílusproblémáknak nevezhetjük, s mint ilyenek az előző ponthoz tartoznak. A nyelvművelő kiadványokban olvasható legtöbb „szabály” azonban nem a közösség normarendszerében gyökerezik, hanem a nyelvőrök strukturalista és logikai indíttatású következtetésein alapul, s céljuk az, hogy segítségükkel a nyelvőrök rábírják a beszélőket olyan formák kerülésére, amelyek a nyelvközösség egészében vagy annak egyes csoportjaiban széleskörűen, normatívan használatosak. Az efféle intelmek nem a kommunikáció hatékonyságát szolgálják, és más módon sem segítik a beszélőt nyelvi és nyelven kívüli céljainak megvalósításában. Valódi céljuk annak elérése, hogy a nemszeretem formák visszaszoruljanak, „jó esetben” idővel kihaljanak.8 Az ilyen nyelvhelyességi intelmek által kiváltott problémákat nyelvművelői problémáknak nevezhetjük (vő. Lanstyák 2007a, 2007b, 2007c, 2009c). A nyelvművelői problémák a nyelvművelőkön kívül nagyon kevés embernek okoznak gondot; legföljebb annak a szűk rétegnek, amely rendszeresen él a nyelvművelői javakkal, így e szabályok egy részét ismeri. A magyar alkalmazott nyelvtudomány, a nyelvalakítás egyik fontos feladata volna annak megállapítása, hogy a nyelvhelyességi kérdések közül melyek okoznak a beszélőknek ténylegesen is gondot, s melyek tekinthetők a hétköznapi beszélők szempontjából merő látszatproblémának, ez utóbbiakkal ugyanis nem érdemes foglalkozni, s nem is szükséges áthagyományozni őket egy esetleges korszerű, tudományos alapokon nyugvó nyelvhasználati kézikönyvbe. (Erre 1. Lanstyák 2007a; Szabó 2009.) Az iskolában csak a beszélőknek valóban gondot okozó nyelvhelyességi kérdésekkel szükséges foglalkozni, azaz a nyelvhelyességi stíluskérdésekkel, ám ezekkel is teljesen másképp, mint ahogy szokás. A jelenlegi gyakorlat az, hogy az érintett nyelvi jelenségeket (pl. az ún. suksüköt, nákolást, egyes igekötős igéket, különféle idegen elemeket stb.) a használat kontextusától függetlenül tartják a (magyartanárok - a nyelvművelők, ill. nyelvművelői szemléletű Ezért mondható el a nyelvművelésről, hogy tevékenysége javarészt nyelvszegényítő célzatú (1. Lanstyák 2008a: 51 és passim, 2009: 21, 47-48, 51, 53). 232
