Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Bokor József: A nyelvpolitika és a muravidéki kétnyelvűség
Bokor József gú bizottságot. Aztán rendelkezésemre állt húsz esztendőn át folyamatában a kétnyelvű iskoláztatáson felnőtt egyetemi hallgatóim kommunikációs készségei és identitástudata szintjének eleven megtapasztalása, amelyből mint tükörből láthattam a mindenkori előzményeket. Iskolavezetőkkel, tanár kollégákkal, akik közül többen tanítványaim is voltak, emberi kapcsolatom azóta sem szakadt meg, úgyhogy közelebbi-távolabbi rálátásom a kétnyelvű oktatásra mind a mai napig élesen megmaradt. Azt nem állitom, hogy a nyelvpolitikának csak az iskolai oktatás terén vannak feladatai, de azt nyugodtan hangsúlyozhatom, hogy koncentráltan és kihatásaiban föltétlenül ott jelentkezik a legtöbb megoldandó teendő. Ennek ellenére én ezúttal tágabb körben szeretném döngetni a kapukat: a kétnyelvűség gyakorlatának az egésze foglalkoztat, amikor időszerű, sürgős és elodázhatatlan, de talán már meg is késett nyelvpolitikai lépéseket említek meg a magyar nyelv használatával és használhatóságával kapcsolatban. 2. A nyelvpolitika az ún. külső nyelvészet része. Alapja, kiindulási pontja persze maga a belső nyelvészet. Olyan jellegű társadalmi tevékenység, amely a nyelvhasználat jobb, netán optimális feltételeinek, körülményeinek biztosításával aktív beavatkozást jelent a nyelv, a nyelvek életébe, alakulásába. Rokon a nyelvi tervezéssel, sőt bizonyos fokon azonos is vele. Maga a szűkebben vett nyelvészet mint jól ismert társadalomtudomány igazán nem tekinti feladatának, hogy át is alakítsa a nyelvi valóságot, kielégíti annak leíró bemutatása és történeti értékelése. A nyelvpolitika mint alkalmazott nyelvészeti diszciplína azonban nem elégedhet meg a nyelv megismerésével, hanem a hasznosság elvének figyelembevételével annak átalakítását, befolyásolását is szeme előtt tartja. Figyelmét persze nem elsősorban a nyelvre, hanem döntően a nyelvhasználatra irányítja, s lehetőleg elérendő célokat, követelményeket ír elő a nyelvhasználattal kapcsolatban. Kiemelten érdeklik a társadalmi érvényesülés szempontjai. A nyelvpolitika - Szépe György megfogalmazása szerint - a nyelvre vonatkozó nézeteknek egyfajta rendezett gyűjteménye, különös tekintettel az elvégzendő teendőkre (Szépe 2001: 108). Ilyen nézetei lehetnek az egész államnak, bármilyen társadalmi szervezetnek (pl. egy egyesületnek, intézménynek stb.), de lehetnek minden nemzeti/etnikai/vallási közösségnek, kisebbségnek, sőt adott esetben még a hozzáértő egyéneknek is. A nyelvpolitika ugyanis elsősorban gyakorlati, praktikus lépések megtervezését és megtételét jelenti, mint amilyenek példának okáért bizonyos nyelvhasználati rendelkezések meghozatala, illetőleg azok betartásának ellenőrzése, de beletartoznak természetesen a legmagasabb szintű állami, alkotmányos, kormány- és minisztériumi rendeletek is, egészen a sokszor vitatott ún. nyelvtörvényekig. Ha pozitív sugallató, akkor lényegéhez tartozik az egyenlő esélyek biztosítása, a hátrányos nyelvi 18
