Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Zágorec-Csuka Judit: Az anyanyelv az életemben. Hűség és kétnyelvűség a muravidéki magyarok identitásának tükrében
Az anyanyelv az életemben tartják magukat. A 70-es évektől kezdve divattá vált a magyarság körében, hogy a többségi nemzet tagjai közül választ az illető házastársat. Ennek már az a következménye, hogy a homogén családi nyelvek fellazulnak és kezdenek vegyülni, interferálódni, s idővel hagyománytalanná válnak, felülkerekedik a hivatalos nemzeti nyelv, illetve a szlovén fél nyelvhasználata, mivel a társadalomban is ez van túlsúlyban. Mennyire változékony az anyanyelvem? Nem élek vegyes házasságban, gyermekeim mégis előbb elsajátították a szlovén nyelvet, mint én tettem ezt kb. 20 évvel ezelőtt. Mivel nagyobb az asszimiláció aránya, nagyobb a lehetőség, hogy szlovén nyelvi szituációkba kerüljenek, ahol használniuk kell az említett nyelvet. Ma már spontán változások mennek végbe, de ezek eléggé felgyorsultan. Véleményem szerint 1959-től egészen a 70-es évekig talán elmondható, hogy a szocialista társadalom hivatalos politikája kifejezetten az asszimiláció irányába terelte a kétnyelvű oktatást, még akkor is, ha ezt a „testvériségegység” eszméje alatt hirdette. A 70-es évektől az ún. pozitív diszkrimináció elvére alapozott nemzetiségi politika volt jellemző. Azt követően a 80-as, 90-es években, sőt most a 21. század elején már annyira lecsökkent a magyar ajkúak száma, hogy nem lehet megállítani a nyelvváltás folyamatát, még akkor sem, ha már a demokratikus szlovén kormánynak nincsen asszimilációs politikája (Göncz 2005). A magyarul beszélők, a kisebbségi nyelv beszélői asszimilálódnak a domináns szlovén kultúrához, a muravidéki magyarok hibrid nyelve sokat vesz át a szlovén nyelv szókészletéből. A gyermekeim is ebben a folyamatban élnek. Manapság a kettős vagy többes kötődés viszonylag gyakori jelenségnek számít a Muravidéken, azonban a magyar jelleg egyenrangúságáról nem beszélhetünk, vagy csak nagyon kevés családnál. A muravidéki magyar nyelv a trianoni elszakadást követő 80 esztendő távlatában vívta a sajátos asszimilációs harcát. Most már csak szenvedi a kisebbségbe szorulás következményeit, vagyis sok esetben, ha szükséges, a szlovén partner kedvéért átváltunk szlovénra, mert nem biztos, hogy megérti az anyanyelvűnkön folyó kommunikációt (a nyelvi kompetencia hiányában). A fiaim tipikusan beleszülettek a 90-es években ebbe a kiegyensúlyozatlan kétnyelvű nyelvi helyzetbe, s nekik már nem tűnik mindez aránytalannak, hibrid nyelvűek lettek. S keresik azt a „közös jót”, azt a nyelvi szituációt, amely a legtöbbnek megfelel, tehát gyorsan át tudnak váltani szlovén nyelvre is, sokkal gyorsabban, mint én tettem ezt gyermekkoromban. A posztmodern léthelyzet posztmodernül határozza meg a nyelvi helyzetet is. A fogyasztói társadalomban egyre jobban elvárható lenne az anyanyelv használatában is a biztonság, a megbízhatóság és a védettség megőrzése. Éppen ezek az ismérvek kezdenek hiányozni a gyerekeim anyanyelvéből, amely egy fragmentált, nem stabil és nem meghatározott globális világ küszöbén küszködik a napi túléléssel. A civil társadalom maszkjai lehullnak, most, amikor már nincsenek tabu-témák a nyelvhasználatban, most, 143
