Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Halász Albert: Az alsólendvai sajtó indulásának körülményei
iskola, és a kisváros arculata küllemében lassan elkezdett a hivatalnoki, tanítói, iparos lakosság igényeihez igazodni, egyúttal a polgárosodó lakosság szellemi igényeit is kiszolgálva. Lassan, de 1889-re megérett az idő' a sajtóorgánum megjelenésére is.8 A hetilap megjelentetésének ötlete, igénye, úgy tűnik, hoszszabb ideje volt jelen a városban, kiadásához bizonyos előkészületekre is szükség volt. Első lapszámában a lapindító vezércikk első mondata is erre utal: .Általánosan érzett szükségnek teszünk eleget, midőn városunkban lapot alapitunk.”9 Bellosics Bálint a 4. számban Bárd álnéven, Budapestről köszöni meg a szerkesztőknek, hogy felkérték szerzőnek. Ebből is kiolvashatjuk, hogy régóta gondolkodtak lap indításán: „A lap első száma, megvallom, határtalan örömet szerzett nekem, mert egy régen vajúdó eszme megtestesülését üdvözölhetem benne.”10 Többen üdvözlik a kiadását: Belatincról egy „Horváth őrvezető úr”-ként aláíró olvasó: „Tehát végre valahára »Hirt ad« A.-Lendva. Szép! Bizony ideje volt, hogy magához tért, s kezébe vette a haladás zászlaját. Csak előre a megkezdett pályán, az elismerés lépten nyomon követni fogja mert nagyobb szolgálatot nemzeti ügynek még senki se tett, mint a minőt itt az ország szélén az »Alsó-Lendvai Hirado« tenni fog. A vidék részéről hiszem tömegesen fognak a kibontott zászló alá sorakozni s úgy anyagi mint szellemi támogatásba részesitendik e vidék azon egyetlen orgánumát, mely a közművelődés és közgazdaság érdekeinek előmozdítására vállalkozott.”11 A 3. számban Lentiből, az egyik későbbi, többször jelentkező szerző, Falvy János hosszú levélben méltatja a lap fontosságát, az évek óta várt vasútvonalhoz és a vonathoz hasonlítja, ami majd sok jót hoz magával.12 Hogy korábban tervezett kiadványról van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a zalai lapok híradásai. A Csáktornyái Muraköz már 1888. április 15-én hírül adja, hogy „Alsó-Lendván »Alsó-Lendva és vidéke« cimen lapot szándékoznak megindítani, amely a vidék közművelődési, közgazdasági sat. érdekeit lesz hivatva előmozdítani. Szerkesztője hallomás szerint Pataky Kálmán polg. iskolai tanár lesz. Gratulálunk Alsó-Lendva 8 A témával többen foglalkoztak, pl.: Bánfi 2006., 2008, Brumen 1971, 1961, 1974, 1981., Papp 1998, Papp é. n. — b, 2002., Varga 1989, 1990., Horváth 1942. 9 Alsó-Lendvai Híradó 1889. január 12. (1. évf.), 1. sz. 1. 10 Alsó-Lendvai Híradó 1889. február 2. (1. évf.), 4. sz. 3. 11 Alsó-Lendvai Híradó 1889. január 12. (1. évf.), 1. sz. 3. 12 Alsó-Lendvai Híradó 1889. január 27. (1. évf.), 3. sz. 3-4. 26