Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)

Halász Albert: Az alsólendvai sajtó indulásának körülményei

haladásához!”13 Majd néhány nap múlva, 1888. április 21-én a nagykanizsai Zalai Közlöny is közzé teszi, hogy „Alsó-Lendván lapot szándékoznak meginditani.”14 15 Hasonlóan a zalaegerszegi Zalamegye 1888. december végén: „Uj lap megyénkben. Alsó- Lendván — mint értesültünk — Pataky Kálmán polgári iskolai tanár szerkesztése mellett újévkor »Alsó-Lendva és vidéke« címmel új társadalmi hetilap indul meg.”16 Majd rá egy hétre ugyanott: „Pa­taky Kálmán alsó-lendvai polgári iskolai tanárnak — benyújtott kérelmére - a közigazgatási bizottság az Alsó-Lendván megindítan­dó »Alsó-Lendva és Vidéke« című heti hírlap szerkesztését az iskolaszék pártoló ajánlatára megengedte.”16 E híradásokból azt tudhatjuk meg, hogy eredetileg teljesen más címet szántak a lap­nak és azt is, hogy csak egy felelős szerkesztője lett volna. Nem így történt. Az alsólendvai lap címe az Alsó-Lendvai Híradó lett, és ketten szerkesztették, Pataky mellett még Vachott Károly is. Az új lap megszületését is üdvözlik a szomszédos kiadványok. A Zalai Közlöny 1889. január 15-én: „Uj lap Zalavármegyében »Alsó-Lendvai Híradó« czimen Pataky Kálmán és Vachott Károly (koszorús költőnk Vachott Sándor fia) felelős szerkesztése és Kardos Gábor nyomdász kiadásában jelent meg a mutatványszám. A heti lap élénk és ügyesen szerkesztett. Üdvözöljük és hosszú életet kívánunk. Ara egész évre 4 frt, félévre 2 frt s negyedévre 1 frt.”17 Hasonlóan említi a Zalamegye.18 A kiadvány kolofonjában, Pataky Kálmán és Vachott Károly fe­lelős szerkesztők alatt mindjárt a kiadó és laptulajdonos, Kardos G., azaz Kardos Gábor, keszthelyi nyomdász nevét olvashatjuk. A szerkesztőség Lendván a Kanizsai utcában, a kiadóhivatal pedig a Fő utcában volt. Ezen kívül a három kulcsfontosságú személyről a kiadványból nem sokat tudhatunk meg. A felelős szerkesztők programjukban megírják, hogy a város a forgalom és a kultúra szempontjából már önmagában elég jelentős központ ahhoz, hogy sajtóorgánuma legyen. Fontos szerepet szánnak majd a város és vidék érdekeit előtérbe helyező vezércikkeknek, melyekben a kulturális igények kielégítése mellett a gazdasági tevékenység fejlődésének serkentése céljából e területek figyelemmel kísérése 13 Muraköz 1888. április 15. (5. évf.), 16. sz. 2. 14 Zalai Közlöny, 1888. április 21. (27. évf.), 16. sz. 3. 15 Zalamegye 1888. december 16. (7. évf.), 51. sz. 5. 16 Zalamegye 1888. december 23. (7. évf.), 52. sz. 3. 17 Zalai Közlöny 1889. január 19. (28. évf.), 3. sz. 3. 18 Zalamegye 1889. január 20. (8. évf.), 3. sz. 4. 27

Next

/
Thumbnails
Contents