Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Göncz László: Alsólendva társadalmi jellemzői és népességi viszonyai a 19. század utolsó harmadában
a képzettség, hanem a „becsületesség és birtoktulajdon” határozta meg. Király Mór képletesen jellemezte a „hatalmas szolgabíró” szerepét, aki Alsólendván egy hónapban többször megfordult (ami a kisebb települések esetében nem mondható el), és akiről „tudva volt, hogy a nemzeti érzés felkeltésére, s a közművelődés előmozdítására leghathatósabb eszköznek tartja saját tapasztalatai szerint a mogyorófa pálcát”. Alsólendvának mégis annyiban szerencséje volt, hogy Faisztl János személyében köztiszteletnek örvendő városi bírója (mai szóhasználattal: polgármestere) volt. Amint már utaltunk rá, 1849 végén Alsólendva járási székhely lett. A közigazgatás fejlődése szempontjából országos szinten nagy jelentősége volt a törvénykezés (igazságszolgáltatás) és a közigazgatás akkor bekövetkezett kettéválasztásának, ami helyi vonatkozásban azonnal nem érződött különösebben, de hosszabb távon úgy a hivatalokban tevékenykedő szakemberek megjelenése, mint az „intézményépítés” fontos mozgatórugói voltak a polgárosodásnak. A főszolgabírói tisztséget Alsólendván 1849-tól 1853- ban bekövetkezett elhalálozásáig Babos Gyula töltötte be, aki korábban a Zalalövői járásban is ebben a szerepkörben tevékenykedett. Feltehetően nem nagyon értett a közigazgatási feladatkörhöz, és hasonlót róttak fel az őt követő Soós Pálnak is, aki baksai földbirtokosból lett főszolgabíró. Járásbírónak Csutor Imrét nevezték ki, akit Bölcs György követett. A két említett hatalmi ágat 1854-tól ismét összevonták, ami ideiglenesen visszalépés volt, de a későbbiek során aztán végérvényesen különváltak. Alsólendva mint addigi járásközpont az említett összevonás ellenére megmaradt központi helynek, azonban formálisan nem számított járásközpontnak. A Király Mór-féle beszámoló szerint 1854-ben már a „modern igényeknek megfelelően” rendezték be a hivatalt, amely a Bach-féle szigorú rendelkezések értelmében német nyelven működhetett. Előnye volt azonban az, hogy szakemberek végezték az igényes bírósági és közigazgatási teendőket. Járásbírónak egy kassai származású ügyvédet, Keresztesy Józsefet nevezték ki, akinek munkáját Mocsáry János, Kárik Ferenc és Babos Péter ügyvédek segítették. Érdekességként megemlítjük, hogy az alsólendvai hivatalt Magyarország akkori helytartója, Albrecht főherceg is megszemlélte. Miután 1861-ben véget ért az abszolutizmus korszaka, a közigazgatás visszaállt a korábbi kerékvágásba. Az ún. Schmerling-provizórium időszakában sajnos kevésbé volt fontos a szakmai kompetencia, de a hivatali nyelv a magyar lett, a környékbeli szlovén lakossággal azonban anyanyelvükön is bizonyos 17
