Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Göncz László: Alsólendva társadalmi jellemzői és népességi viszonyai a 19. század utolsó harmadában
család telepedett le a városban, ami a 30 esztendő során összesen letelepedett családok 13,5%-a. Majdnem azonos arányt tükröz az 1890-es népszámlálási statisztika is, amely a szűkebben értelmezett városban akkor 1.380 római katolikust, 222 izraelita vallású polgárt és közel 70 evangélikust, valamint néhánytíz egyéb vallású személyt említett. Az anyanyelv megjelölése alapján 1.520-at jegyeztek magyar származásúnak, a lakosság mintegy 10%-a pedig szlovénként volt nyilvántartva. A műveltségre vonatkozó információk keretében fontos adatnak számít, hogy a fenti táblázatban szereplő mintegy 420 alsólendvai családfő közül 99 nem tudott írni és olvasni, ami 23,5%-ot jelent. Az 1890-es magyarországi népszámlálás szerint a lakosság 56%-a volt írástudatlan, ami arra enged következtetni, hogy Alsólendva e tekintetben az átlag fölött volt. Bár azokban a családokban, ahol a családapa tudott írni és olvasni, nem biztos, hogy minden családtag esetében azonos volt a helyzet, ami - mint már korábban is említettük — fordítva is igaz volt, azaz bizonyára több olyan eset adódhatott, hogy a statisztikában írástudatianként szereplő családfő gyermeke elsajátította a betűvetést. A pesszimista feltételezés szerint is 1890 körül Alsólendva lakosságának 60-65%-a tudott írni és olvasni, ami jóval a korabeli magyarországi átlag felett volt. Jogos azonban a föltételezés (bár alig rendelkezünk erre vonatkozó adatokkal), hogy a környékbeli falvakban jóval rosszabb volt az arány, ami a térség lakossága részérói fokozta a járásközpont iránti vonzódást. Az osztrák-magyar kiegyezés utáni évtizedek közigazgatási, igazságszolgáltatási és kulturális vonatkozású jellemzői Dr. Király Mór, aki - mint a társadalmi helyzet jó megfigyelője, bár hivatását tekintve orvos volt - az alsólendvai millenniumi emlékkönyvben „középkori szintűnek” jellemezte Alsólendva (és Zala megye jelentős részének) közigazgatási állapotát az 1848 előtti időszakban. Akkoriban a Lendva-vidék a Zalalövői járáshoz tartozott. Az ott székelő főszolgabíró 1846-ban kijelölt alsólendvai helyettese, szolgabírói feladatkörrel, Simon János kálócfai földbirtokos volt. A fejletlenség jellegére utal, hogy a szolgabíró volt az, aki ítéletet hozott polgári és bűnügyi ügyekben, valamint a közigazgatás és a rendőri ügyvitelt illetően ő képezte a felsőbb hatóságot. A szolgabíró „szakmai rátermettségét” akkoriban nem 16
