Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Szövegáttűnések és hagyományértelmezések

A magyar nyelv mellett mindennapjainkban a szlovén nyelvet is rendszeresen használjuk, tehát kimondhatjuk, hogy kétnyelvűek vagyunk. Nagyon sokszor felmerül az a kérdés, hogy a két nyelvet milyen mértékben leéli birtokolnunk. Vajon a „valódi” kétnyelvűség a léét nyelv anyanyelvi szintű ismeretével azonos? Vagy az a kétnyelvű, aki két nyelvet „tökéletesen”, „perfektül” beszél? Én nem ezt mondom, mert ezt lehetetlen, inkább csatlakozom az alábbi megállapításhoz: „Ha ugyanis egy bilingvis beszélő vagy közösség két nyelve mindenkor, minden helyzetben pontosan ugyanazt a gyakorlati és/vagy szimbolikus szerepet lenne képes betölteni, akkor az egyik nyelv egy idő után valószínűleg fölöslegessé válna. Következésképpen a kétnyelvűség természetes velejárója a nyelvek bizonyos fokú funkcionális szerepmegoszlása. (...) A kétnyelvű közösségekben tehát a nyelvek használata általában a különféle szituációknak és társadalmi funkcióknak megfelelően oszlik meg.”5

Mivel két nyelvet beszélünk, ezért a nyelvhasználatunk is rendkívül változatos. Nyelvi laboratóriumunkban nem lehet elkerülni a kontaktusjelenségeket sem: az interferenciát, a kölcsönzést, a kódkeveredést. E nyelvi jelenségek abból adódnak, hogy a kétnyelvű beszélő mindennapi interakcióiban egynél több nyelvet használ, és szándékától függetlenül találkozik ezekkel a jelenségekkel, amelyek a másik nyelv hatására jönnek létre. Fontos szerepet játszik ebben a kódváltás, ami nem mindig sikerül. A kódváltás pragmatikai szerepét, vagyis azt, mi az egyes beszédaktusok illokúciós értéke, valamint a mikor, hol, kinek beszélünk paradigmát, továbbá a nyelvhasználatot a társas interakcióban különböző tényezők határozzák meg. A nyelvet ezúttal a használat, a kommunikáció, a kontextus szempontjából ragadom meg. Voltaképpen nem a grammatika és nem a szókincs, hanem a nyelvhasználat az a

5 Uo. 123.

81