Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)
Nyelvi panorámák és szellemi horizontok
tevékenységekhez többnyire az egyik, addig a családhoz, a szabadidős tevékenységekhez vagy a valláshoz a másik nyelv kötődhet”.15 Való igaz, hogy hosszabb távon az a nyelv marad meg, amelynek funkciói jobban fedik a társadalmi tevékenységek szükségleteit. A magyar nyelv a Muravidéken sajnos a magánszférába, a családi életbe szorult vissza, szűk a stilisztikai változatossága, nagy a presztízsvesztése, viszont nagyon erős a nyelvjárási kompetenciája, ezért egyre kevésbé tudja betölteni a szükséges funkciókat. Most még korai lenne nyelvvesztésről beszélni, ám előbb-utóbb... „Ezt a folyamatot a csoporthoz való tartozás tudata, a csoport iránti hűség bizonyos fokig lassíthatja, de egy idő után az identitástudat nem nyelvi területekre kezd támaszkodni, és egyre kevésbé gátolja már a nyelv eltűnését — olvashatjuk Hermán József és Imre Samu fogalmazásában.”16 A nyelvvel kapcsolatban még csak ennyit: „Nálunk a szavakról nem beszéltek, a szavakat használták, értelemszerűen a beszédre használták őket (...) mint mesterember a szerszámát, tisztelték a szavakat, mint kőműves a spaklit, festő a pemzlit, óvták, karbantartották őket.. .”17 Bauman megállapítása szerint egy olyan világban élünk, ahol a „racionális magatartás azt követeli, hogy a lehető legtöbb választási lehetőség nyitott maradjon, míg annak a ténynek, hogy valamiféle identitásra teszünk szert, amely egyszer s mindenkorra biztosítja a »hasonlóságot« és a folyamatosságot, az az erénye, hogy a lehetőségek bezárulnak vagy elvesznek Mint Christopher Lasch megfigyelte, napjaink identitáskeresése közben »úgy bánunk az identitással, mint valami ruhadarabbal: fel is vehetjük, de meg is szabadulhatunk tőle«. Ha 15 BARTHA Csilla i. m. 123. 16 Uo. 123. 17 ESTERHÁZY Péter: Harmónia caelesiis. Budapest: Magvető, 2000, 497. 35
