Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Irodalmi kettőstükrök és mikrokozmoszok

Sorsesemény és önazonosság (Igor Stiles: Illés próféta széke)

A horvát Igor Štiks (1977) Illés próféta széke című műve főszereplőjének, Richard Richternek önazonossága, mint az élettörténet foglalata, meghasad, majd felnyílik sorseseménye sorscsapássá válik, hiszen épp vélt önazonosságában sújtja őt. Az ötvenéves osztrák író érzelmi válsága és házassága összeomlása miatt Párizsból Bécsbe költözik nagynénjéhez, hogy itt folytathassa munkáját. „Nem zavart az, hogy végre befejeződött egy élet, hanem fúrta az oldalamat a visszatérés kíváncsisága, az új élet arca, ott, ahol hajdan minden sarkot..., ma viszont senkit se ismerek” (17.) A vonaton a Le Monde friss számában rábukkan egy francia szerzetes élettörténetének leírására. A szerzetes későn fedezi fel, hogy ő valójában zsidó szülők s nem a falusi francia család gyermeke, akkre rábízták a háború alatt. A szülők nem tértek vissza a lágerből, az új gondozói pedig soha nem találtak megfelelő pillanatot arra, hogy elárulják fiuk valódi származását. Richardot megdöbbenti a történetben felbukkanó múlt csapdaszerűsége. Később ugyanígy megrémíti otthonában tett felfedezése: a falba vésett, titokzatos „kék napló”, a megtalált dokumentumok és a bizonyítékok, amelyek segítségével képes rekonstruálni saját múltját. A sors felette is rendelkezett. „Erőt kellett gyűjtenem, hogy elolvassam édesanyám szavait. Maga az a tény, hogy levelet írt a naplóba, hogy soha nem tépte és küldte el ezeket a lapokat, már elég volt ahhoz, hogy megrémüljek. A levél az a forma, amely a betörőnek nem nyújtja a dekódolás kulcsát. A szerzőjének nem kell magyarázkodnia, elég csak aktiválni azt az egyedi kódot, amit a címzettel használ. A levélíró ezért néha félelmében, nehogy a tartalom idegen kezekbe kerüljön, érthetetlen allúziókkal, összevetésekkel,

187