Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Nyelvi panorámák és szellemi horizontok

sunkat közösen kialakíthassuk, szimbolikus értelemvilágban kell másokkal élnünk. Ez valóban így igaz, amint az is, hogy sokféleség híján egyediség, másság nélkül sajátosság sincs. Taylornak az a véleménye, hogy a másság maga nem lehet az egyforma (egyenlő) érték kritérima. A nő és a férfi nem azért egyforma, mert különböznek, hanem azért, mert egyes közös vagy komplementáris tulajdonságaik (az értékeik) fontosabbak a különbségeiknél. Mindkettő értelmes, gondolkodásra, szerelemre, emlékezésre vagy dialogikus elismerésre képes lény. Az értékekről szubsztantív megegyezésnek kell léteznie, máskülönben az egyenlőség elve üres és képmutató marad. A másság elismerése Taylor véleménye szerint a jelentésesség horizontját feltételezi, ebben az esetben a jelentésesség közös horizontját.

Az emberi élet általános vonása az alapvetően dialogikus jelleg. Taylor arra hívja fel a figyelmünket, hogy identitásunk kialakítása dialogikus, és nem monologikus folyamat, hiszen identitásunk a „lényeges másokkal” együtt alakul. Lemondani a másokhoz, a múlthoz, a történelemhez, Istenhez, a természethez, a társadalomhoz stb. való kötődésünkről egyedül a nagyon lényeges dolgok kiiktatásával érhető el. E lényeges dolgok nélkül azonban csak triviálisan tudjuk önmagunkat definiálni. Önmeghatározás nélkül pedig nem tudunk valóságosan létezni. A valódiság Taylor szerint egyfelől az eredetiség megteremtését, megkonstruálását és kutatását foglalja magában (ám sokszor a társadalom szabályainak való ellentmondást is), másfelől azoknak a horizontoknak az elismerését, amelyeknek előterében a dolgok lényegességre tesznek szert, amely folyamat tulajdonképpen önmagunk dialogikus meghatározásaként megy végbe. Taylor a „valódiság” kifejezést Lionel Trilling könyvének címéből kölcsönözte, és a „korszerű ideál” helyett ezt az elképzelést részesíti előnyben. Választása nyomán Taylor visszautasítja

16