Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Nyelvi panorámák és szellemi horizontok

azonosság sem „természetadta” valami. A kettő között talán annyi a különbség, hogy a kollektív identitás evidenciája kizárólag szimbolikusan alakul ki. ,A »társadalom teste« nem valami látható, kézzelfogható valóság, hanem metafora, képzetes mennyiség, társadalmi konstrukció...”4 Tehát azért is fikció és metafora, mert egy társadalom tagjának lenni merőben szimbolikus valóság, amelyet fel is lehet adni, például kivándorlással vagy áttéréssel. A kollektív identitás (a társadalmi hovatartozás tudata) a társadalomban részt vevő egyének azonosulásának a kérdése. A kollektív identitás: „Önmagában nem létezik, hanem mindig csak annyiban, amennyiben egyesek hitet tesznek mellette. Ereje attól fiigg, mennyire él elevenen a csoporttagok tudatában, mennyire képes motiválni a gondolkodásukat és a cselekvésüket.”5 A szimbólumok által közvetített közös vonások együttesét Assmann röviden „kultúrának”, vagy pontosabban „kulturális alakulatnak” nevezi.

Az emberi létezés csakis a kultúra talaján, a társadalom keretei közt képzelhető el, hiszen, ahogy Assmann állítja, a kultúra és a társadalom még a belőlük kivonuló remetére is hatással van. Assmann értelmezése szerint a kollektív identitás nem más, mint tudatosult társadalmi hovatartozás, a kulturális identitás viszont nem egyéb, mint tudatos részvétel valamilyen kultúrában, egy adott kultúra megvallása.

A másokkal való érintkezés egyúttal önmagunkkal való érintkezés is, hiszen önmagunkra (személyes identitásra) csak kommunikációval és interakcióval tehetünk szert — vallja Assmann. A személyes identitás egyrészt önmagunk tudata, másrészt a többiek, a mások részéről velünk szemben támasztott elvárások és az ebből fakadó felelősség tudata. Ahhoz, hogy a másokkal való érintkezésben személyes identitá4 Uo. 131.

s Uo. 131.

15