Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

A sör megmenti a világot

— Pletyka, mindig az a büdös pletyka... — mondom én! Egy ilyen kisvárosban mindent tudnak rólad még akkor is, ha már nem tartozol ide.

— Jól haladok, elismert lettem a szakmámban. Az elején nehéz volt, de a tengeren túl könnyebb érvényesülni. Az emberek nyíltabbak, nem zárkóznak el a lehetőségtől, hogy segítsek nekik. És milyen a fizika? Megmentetted már a világot? — rövid és tömör voltam, mint mindig.

— Nem vetted észre? Épp a múlt héten! — s hangosan felnevetett, majd utána én is.

Könnyű vele beszélgetni. Mintha mindig is megértettük volna egymást szavak nélkül is. Ritkán találkozunk, de mindig ugyanonnan tudjuk folytatni.

— Meddig maradsz? — kérdezi egy kicsit komorabban.

— Apám temetéséig. Talán néhány nappal tovább.

Ismét csend. Most én voltam a hibás... Egyszerűbb lett

volna azt mondani, hogy néhány napig, esetleg egy hétig— Én... Nagyon sajnálom — mondja, s közben mereven az italra néz.

Nagyot hörpint a pohárból, én pedig lehúzom a felest. Pórbálok terelni:

— Mi a helyzet otthon? Mi van a többiekkel? Rég nem láttam a csapatot — kérdezem érdeklődve. Minden kérdésnél fokozódik az izgalom, amit átélek...

— Semmi. A többiek elzüllöttek. Nem igazán szeretnék róluk beszélni. Gondolom, nem hiába nem tartod velük a kapcsolatot — telitalálat!

— Csak veled tartom a kapcsolatot. Jó, ha az embernek van egy olyan barátja, aki egyszer majd gazdaggá teszi ezt a várost — és elnevettem magam.

— Sajna ez nem fog bekövetkezni — hirtelen nagyon szomorú lett.

53