Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)
Megfigyelés
válogatásig. Felrakja a lemezt. Amint megszólal az első szám, énekelni kezd. A hangok többségét eltalálja, de az időzítése borzasztó még az én fülemnek is. Nincs ritmusérzéke. Eközben felforr a víz. Belerakja a filtert. Aztán apró mozdulattal lassan kihúzza és visszaengedi. Ezt körülbelül két, talán három percig ismétli, majd végleg kiemeli a filtert. Az egész művelet alatt végig nagyon türelmes. Befejező mozdulatként kinyitja a kukát, elengedi a filtert, ami pont oda esik, ahova kell. A hűtőből kivesz egy citromot. Közben elhangzik néhány „ékes szó" szerbül, mivel testvérem már megint nem oda tette a citromot, ahova apám megkérte. Fog egy kést. Elkezdi vágni a citromot. Ezután következik annak kifacsarása, amit kézi facsaróval szokott megoldani. Ilyenkor szemei összehúzódnak, fogait összeszorítja, s kisebb fájdalmat látok arcán. A keze remeg. Valószínűleg megint fáj neki, mivel nemrég műtötték. Ilyenkor elgondolkozom, miért nem kér meg engem, aki amúgy is itt ül, hogy segítsek. Nem szabad neki segítenem. Túlságosan büszke, rám néz szigorú tekintettel, majd visszafogott lélegzettel folytatja a préselést. Amint a facsarással végzett, abban a pillanatban kifújja a levegőt, megkönnyebbül. Most lassan elsétál a másik szobába a mézért. Csoszog. Már messziről megismerem a lépteit, tudom, ha ő jön. Elővesz egy nagyobb kanalat, segítségével kisebb erőlködéssel leveszi a rászorított fedelet, majd tesz két kanál mézet a teába. Nézi a kanalat, maradt-e még rajta egy kevés méz. Elmosolyodik, majd lenyalja. Elővesz egy másik kanalat, ami már kisebb, s megkeveri a teát. Rám néz, ismét elmosolyodik, s annyit mond, hogy kész a tea. Ugyanúgy szoktam csinálni mindent, mint ő, de az övé mindig sokkal finomabb. Nem értem... 51
