Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Falusi élet és népszokások
kit kéretett meg, megy-e hozzá avagy sem. Sokszor csalatkoztunk a hírekben, s meglepő fordulatok is történtek. Nagy eseménynek számított az új naptár beszerzése is. Ezeket már olvasgattuk az ünnepek alatt. Azokban az időkben ezek voltak az egyedüli falusi olvasmányok. Más könyveket nem vett a faluban senki. Ha valami kölcsönzött könyv került valahonnan a faluba, azok akik szerettek olvasni, azt házról házra hordták. Az idősebbek a naptárakon kívül nem olvastak mást. Ezekből a könyves naptárakból volt bőven választék a boltokban, a plébániahivatalban, meg Lendván a könyvesboltban. Már előre megbeszélték a családok egymás közt, hogy ki milyen naptárt vesz, s kiolvasásuk után cserélgettünk. Az akkori naptárakban nagyon sok szép elbeszélés, folytatásos kisregények is voltak. Például: Sobri Jóska, Rózsa Sándor kalandjai „szépen kiszínezve” a betyárokat népi hősöknek mutatták be. Található volt még a naptárakban rejtvény, adoma, tréfás történet jócskán. Sok olyan „újdonság” is volt bennük, amik az évek folyamán később sem valósultak meg. Mégis elolvastuk e könyveket A-tól Z-ig, még a hirdetéseket is az első laptól az utolsóig. Én pl. mindig elsőként azt kerestem meg bennük, hogy mikor lesz az év folyamán Nap-, vagy Hold-fogyatkozás. Található volt minden hónap mellett egy üres lap a családi, vagy a gazdasági események feljegyzésére. Volt bennük sokszor jövendőmondó vers, mely az egészévi időjárás jóslatot is tartalmazta. Sajnos, hogy ezek a szép régi naptárak, kalendáriumok már elkallódtak. Nagyon kevesen rakták félre. Ahogy lejárt, úgy ment gyújtópapímak. Feleségemnek sikerült megőriznie az 1934. az 1935. és az 1936. évi Nagy mese-naptárt, amelyeket valahonnan Csehszlovákiából szoktak behozni ide hozzánk. Mi gyerekek napközben nem nagyon értünk rá olvasni. Az iskola után hódobálással, szánkózással, jégen csúszkálással voltunk elfoglalva. Rendes korcsolyája és szánkója nem nagyon volt még a faluban senkinek. Többnyire „hazai” készítményeket használtunk, de azért jól csúsztak a havon és a jégen. Nekem egy szánkóm volt, Goricsán bácsitól kaptam ajándékba, mivel egy szüreten sokat bohóckodtunk, viccelődtünk és ekkor ígért egy szánkót. Én már meg is feledkeztem róla, de egy szép napon csak leküldte hozzánk. Az örömöket nem lehetett leírni! Emlékszem, hogy nagyon vártuk a farsangvégi napokat, ahogy mi neveztük: a „Húsajó kedd”-et, vagyis a „Maskura-járást”. Már vasárnap is, két nappal korábban kezdtek járni, de jobban csak a kisgyerekek. A fánksütés is vasárnap kezdődött. Kedden meg már egészen bolond nap volt. 50
