Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
A mi falunk Dobronak - Dobrovnik
és Horvát Ferenc jött helyette. Ő a Szent János szobor mellett telepedett meg. Néhány évvel később még Háncs György is váltott iparengedélyt. A kalaposmester Molnár István volt, ő a Fő utcán dolgozott, de nagyon fiatalon, körülbelül 1936-ban meghalt, utána nem volt a faluban kalapos. Egy bádogos a Horvát-mester volt a Fővégen, ő is csak egyedül dolgozott, míg a két fia föl nem nőtt és ők is kitanulták a szakmát. Foglalkozott ő fuvarozással is. Élete végéig kitartott a faluban. A péküzletet a Leonhard-testvérek vezették és ez a pékség a Fő utcán volt, a Gerencsér féle üzlet mellett. Ez a Leonhard mellékesen fényképész is volt. A Leonhard-testvérek a harmincas évek közepén Lendvára költöztek. Utánuk nem volt pék a faluban. Borbély (fodrász) egyszer volt csak Dobronakon, talán két-három évig. A húszas évek végén Lendváról jött, Vucsák nevezetű volt és emellett a fényképészethez is értett. Aztán 1931- ben jött Perényi, akinek egy időben segédje is volt. A felesége varrónő volt. A géplakatos (mechanikus) neve Gönc Pál volt. Valamikor a húszas évek második felében építtetett egy műhelyt az udvarában. Ő is vagy egyedül, vagy csak inasokkal dolgozott, segédet nem alkalmazott. Mesterségében ő is kitartott egészen 1943-ig. A többi iparostársához hasonlóan ő is gazdálkodott a mesterség mellett. Említettem már korábban a fazekasokat. A Tüskeszerben volt két olyan fazekasmester is, akik csak időnként dolgoztak a szakmában. Egyikük, az idősebb, Nagy Ferenc volt, a másik pedig Darvas János, aki elég fiatalon a mesterséget is abbahagyta. A kertek alatt kinn volt a kemence és ha égetni szokták a megformált edényeket, mi is kijártunk esténként egy kis beszélgetésre. De később nemcsak az égetés, hanem a fazék-készítés is megszűnt. Pedig évtizedekkel előbb sokan foglalkoztak edények készítésével, „csak úgy mellékesen” a gazdaság mellett. Különösen télen foglalkoztak szívesen fazekasmunkával azok, akik értették a mesterséget. A tányérokat és a fazekakat a Muraközbe hordták eladni. Többnyire kukoricára, kölesre és más olyan termékre cserélték edényeiket, amelyeket felénk nem, vagy nem elegendő mennyiségben termeltek. Érdekes reklámfogással kínálták az eladás helyén a portékájukat! A vásárló szeme láttára ledobálták a tányérokat a szekérről, amivel oda szállították azokat. A földre esve nem törtek el a tányérok, bizonyítva, hogy milyen jó minőségű agyagból vannak. Persze ezt a földre ejtést, vagy ledobálást már otthon jól begyakorolták, hogy a tányérok az élükre essenek, úgy nem törnek el. Ilyen utakon néha két-három napig is távol voltak. Tehenes szekéren bejárták az 16
