Göncz László: Életfoszlányok (Győr, 1997)
Reményfoszlányok
MÚLÓ KÉTLÉT Nézem a magas falat - nem látom mögötte a lelkem mélyén hevesen küszködő bánatot. A fehérre meszelt vakolat belepi nyomorgó gondjaimat, észlelhető fájdalmaimat. A nyitott szem nem lát semmit, kápráznak a színek, vonalak, tudatosan nem hajtom fel a leplét. Szemeimet be nem hunyhatom, hisz a sötétségből a valóság elém tárul, tűzhányóként robbanhat ki összes bánatom. Mindig a valóság a legnehezebb, azért inkább álmok, vágyak világába folyton csak mélyedünk beljebb. Gyötrelmet sejteni vagy éppen megélni mérhetetlen kölünbség, minek hát az embernek a rosszat kérlelni. Megbúvunk álmaink mögött, találkozunk ott mindannyian - szépet szerencsére halmozva egymás között. Kirándulunk néha, átlátunk a falon, gyötrelmes életünk tárul elénk nyomon, ha vissza nem sietünk, az álmunk eloson. Elveszítjük két-létünket, szebbik életünk egyikét, majd a másik is elmúlik, eltemetik a testünket. 34
