Göncz László: Életfoszlányok (Győr, 1997)
Reményfoszlányok
RÉGI HÁZAK EMLÉKE Fecskék raknak néha fészket régi házak ódon falára, bizonyára csupán azért, hogy emlékezzünk azok régi lakójára. Düledezó' régi hajlék, mit rejtegetsz romjaidban, találunk-e benned vigaszt az új idők kínjaiban? Emlékszel-e a kanászra, a nagyot kurjantó csordásra, hallod-e a gyermeksírást, lakodalmi mulatozást? Benőtt már a gaz, a bozót, gubbasztasz így elhagyottan, nem maradt már egyéb néked, csak téglahalmaz udvarodban. Egykor az eperfa alatt megannyi gyermekkacagás fakadt, szorgoskodó nőcselédek vígan főztek a legénynek. Férfiemberek itattak, ebéd után iszogattak, árnyékodban szundítottak, gyermekeik játszadoztak. Olyan zajos volt az élet, megfelelne tán mesének, téli esték hangulata, régmúlt idők titokzata. Mese volt tán a mi múltunk, 29
