Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

Portia (a név jelentése kapu, bejárat) önsebzése első megközelítésben talán úgy értelmezhető, hogy ezen a réven próbálja meg Brutus felesége, az erényes, gyengéd és hőslelkű római nemes hölgy (az uticai Cato lánya) otthon marasztalni férjét, mert maga is érzi, hogy Brutus elmenetele (elhívása?) végzetes. A Portia combján ejtett seb Bmtust nem tartja viszsza, éppen ellenkezőleg, az hatja meg, hogy Portia példát mutat bátorságból és követendő mintául szolgál neki ahhoz, hogy maga is kaput nyisson, elmenjen hazulról, hogy „kaput nyisson” Caesaron és végül önmagát is „megnyissa” a darab végén. Portia, aki támogatta Brutust politikai lépéseiben, ezzel a combsebzéssel a saját öngyilkosságát is „megelőlegezte”. Nemcsak az áldozatot, az áldozót is úgy tartják vissza, hogy elküldik...

A darab másik nője, Caesar neje, Calpumia sem tesz, tehet mást, minthogy figyelmezteti a fejedelmet, hogy halni kell, minden jel arra vall:

„Calpumia:

Koldus ha vész, nem tűn fel üstökös.

Ha fejedelemnek halni kell,

Lánggal jelenti azt az ég maga.”

(Második felvonás, második szín)

Mindketten tudják, hogy menni kell, ez most égi parancs. A megtorpanás, a kétkedés látszólagos Caesar részéről, betartandó játék(szabály), része a rítusnak. Hősünknek színlelnie kell félelmét, miközben tényleg fél, és meg kell mutatnia, hogy bátor, hogy hős, mert tényleg az. De már nem maga dönt:

„Caesar:

A gyáva többször hal meg sír előtt,

A bátor egyszer ízli a halált.

Minden csodák közt, melyeket tudok,

Legrendkivülibbnek találom azt,

Hogy ember félni tud.

Holott a kényszerű vég, a halál Eljő, ha jőnie kell.”

(Második felvonás, második szín)

Caesar halála előtti gondolatait, mintha Casca visszhangozná közvetlenül a merénylet után, az a Casca, aki az első késszúrást ejtette Caesaron:

60