Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

„Casca:

S az életből ki húsz évet kivág,

Halálfélelme éveit vágja ki.”

(Harmadik felvonás, első szín)

De Brutus sem marad adós a visszhangokban:

,ßrutus:

Valljuk meg ezt, s így jótét a halál.

S mi, Caesar jó baráti, megszegők Halála félelmének idejét.”

(Harmadik felvonás, első szín)

A jósok tehát halálpontosan baljósoltak, de nőink előérzete sem csalt.

Érdemes egy gondolat erejéig összevetni darabunk Calpumiáját és Portiáját a János király Eleonórájával és Constantiájával, és nem utolsósorban Faulkonbridge-nével. Ott a nők mintha az előtérben álló gyenge férfiakat (fiaikat, unokáikat) a háttérből vezérelték volna (sehol egy félj - kivéve persze Lajost és Blankát). Mintha ezek a nagy anyák Holdtól kapott energiájukból kifolyólag tettek volna kísérletet arra, hogy az „erősebb nem” útjait egyengessék. A Julius Caesar női (akik viszont szigorúan feleségek) mintha emancipáltabbak, mintha jobban reneszánszközelibbek lennének, akik férjeikkel közösen és egyenrangúan vennék ki részüket az eseményekből, de végső soron ugyanúgy a beteljesülés felé terelik uraikat, férjeiket, érzékeny ösztöneikkel mindketten, mint a János király női, akiket elsősorban nem megérzéseik, hanem hideg, számító, racionális, fiús önérdekeik motiválnak. Shakespeare tesz arról, hogy a János király fekélyes idejét mások mellett egy éretlen házassággal, Lajos és Blanka frigyével is érzékeltesse. Caesar és Brutus házasságai ezzel szemben (legalábbis Shakespeare szemüvegén át) érettnek mondhatók, mint maga az idő, amely szintén megérett a beteljesülésre...

Törvényes véletlen, hogy az első merénylő, aki kart emel, Casca:

„Cinna:

S te, Casca, első vagy, ki kart emelsz.

(...)

Casca:

Kéz, szólj helyettem.

61