Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Julius Caesar
bezte azt, amely gyógyulni próbált, varasodott, és ezen a réven összehúzta magát: tízre „devalválta” a tizenkettőt (lásd pl. december). Az ún. Platóni évben is Kost mondtak - mondanak -, mondunk, pedig a Halakra mutat a világóra mutatója, miközben már a Vízöntő kapuit - zsilipjeit kongatja a tavaszpont... Ezek után nem okozhat különösebb meglepetést az, hogy Shakespeare a darabot és a caesari időt két mellékesnek tűnő szereplővel indítja a maga útjára, történetesen egy áccsal és egy foltozóvargával. Természetesen választhatott volna (magának) más mesterembereket is, vagy akár ki is hagyhatta volna őket a történetből, a szűkebb értelemben vett cselekményhez, az ún. manifeszt tartalomhoz ugyanis látszólag nincs semmi közük. Pedig nagyon is képbe, a caesari-shakespeare-i, de akár a mai világ képébe illenek mindketten. Az ács alakjában felsejlik Józsefnek, Jézus (nevelő)apjának az alakja, aki a jövőt vetíti előre és azt sugallja, hogy (új) „férfi”, a (köz)„jó” fia, a szeretet lelke lebeg az idő(K) felett. József az i. e. 1. és i. sz. 1. században élt, később a famegmunkálók, a házépítők, a kísértésbe esettek, a hirtelenhalált haltak védőszentje lett, az egyetemes katolikus egyházé, napját pedig nem sokkal március idusa után, március 19-én tartják számon. Jósa tehát az ács az eljövendő krisztusi időknek, Brutus megkísértésének és Caesar „hirtelen” halálának. Más vonatkozásban az ács egyfajta „tetőfedő famegmunkáló”, a házak és a felső régiók tetejének „foltozó-felelőse”, hézagpótlója. Figyelemre méltó, hogy jelentősége ellenére Shakespeare csupán egy kijelentő mondatba sűríti szerepét és alakját a darabban: ,JElső polgár: Hát, uram, én ács vagyok.” (Első felvonás, első szín) Lehet, hogy az „első polgár és a „világnak első embere” abban elsők, hogy az istenek, a felsőbb világok idejének határait feszegetik - foltozgatják? A „második polgár” már igazi shakespeare-i nyelvfondorlatokkal felvértezve játszik a szavakkal és feladja a leckét kérdezőinek is (Flavius, Marullus) és nekünk is, ha rákérdezünk arra, hogy kiféle-miféle szerzet: ,Marullus: (...) S te itt miféle műves vagy? 52