Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

gyilkosságát mérik vissza. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a János királyban általában hetekben számolták az időt, az az egy kivétel viszont, amely a szabályt erősítette, nem halállal, hanem éppen születéssel volt kapcsolatban, pontosabban foganással: a fattyú foganásának - nemzésének - órájával és percével. Ha történetesen azt halljuk, hogy elmúlt éjfél, tudjuk, hogy megkezdődött az új nap (hónap, év, kor stb.). Jelen példánknál maradva már nem március 14., hanem idusa, vagyis 15-e van és telihold.

A március „Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterraneumban elterjedt tavaszi - napéjegyenlőségi - évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte.” (Jankovics 1988. 75)

Már csak azon csodálkozunk, hogy Brutus, mintha nem lett volna tisztában azzal, hogy merre is jár - járunk az időben:

,Brutus:

(...) Fiú,

Nincs holnap Martiusnak idusa?

Lucius:

Nem tudom, uram.

Brutus:

Tekintsd a naptárt s hozz felőle hírt.

(...)

Lucius (jő):

Tizennégy napja múlt el Martiusnak.”

(Második felvonás, első szín)

Most mégis az az érzésünk, hogy Shakespeare ezúttal tényleg „kiszól a darabból”, és velünk tudatja azt, amiről maga sem hiszi, hogy Brutus ne tudná: új (világ)korszak van születőben. Már csak az a kérdés, hogy milyen is az a bizonyos naptár, amelyet Lucius (a név a fénnyel kapcsolatos) megtekint. A kalendárium természetesen az új időket veszi számba, hiszen az éppen halni és egyben jövendő őssé újraszületni készülő Julius Caesar a „rítus előtt”, i e. 45-ben már a helyére tette magát és az időt, megreformált naptárában. A három és a kilenc órák azért lehetnek érdekesek, mert a mutatók mindkét esetben derékszöget zárnak be egymással és mintha előre jeleznék a „nagy derékba törést”: Julius Caesar életének, pályájának kibontakozása közben, annak csúcsán való tönkre47