Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Mayer Erzsébet: Utószó
vált aranyát, a pénzét szórja. Ami pontosan úgy, mint a nap fénye a körpályán való haladása okán elfogy, és akkor a közember rongytestként rohad szét az élet déli, sötét, vizenyős féltekén. Timon esetében egy Athéntől távol eső sötét, nyirkos barlang mélyén gyökereket fogyasztva. A demokrácia mint történelmi konstrukció, mint az emberiség csúcsteljesítménye, így súlyos bírálat alá esik. A közember közszereplése közönséges maszkabál, álságos alakzatival, miközben a pénz szabad áramlásával, áramoltatásával kíméletlen kiszolgáltatottságba taszítja az embert. A Shakespeare-látlatok jelen I. kötete négy drámaelemzést foglal magába, érdemesnek ígérkezik összefoglalni mindazokat a bölcsességeket, amelyeket Hagymás István megmutatott értelmező olvasása kapcsán. Ha az ember kiszakad a nagy univerzális mozgásokból és függetleníti magát azok hatásától, ideiglenesen sikert sikerre halmozhat a történelem játszóterén, de végül meg kell adnia magát a körkörösség törvényének. Ez a mozgás - mind természeti, mind emberi-társadalmi, mind személyes sorson belül - a keletkezés, a kifejlődés és elmúlás ívét foglalja magába. Ebben az összefüggésben a fényt a fénytelenségtől, a jót a rossztól nem lehet elkülöníteni, mert egymásban vannak. Az egyik öszszetevő kiiktatása így magával vonja a másik fél megsemmisülését. A lent és a fent, az Én és a Másik ember, a bennünk lévő nemes és gonosz ugyanannak a világnak a tartozéka. Hagymás István jelen kötetének fejezetalcímei kifejezően utalnak az egyetemesség kiismerhetetlenségében csetlő-botló ember tévedéseire. A János király „Vaknapja” utal a hamisságnak, látszatnak felülő ember tragikomikus cselvetéseire. A Julius Caesar „A hetedik” alcíme az idővel cimboráló isten-császár nagy igyekezetére utal, aki hetedik hónapként iktatja magát az év rendszerébe. „A páratlan pár” Antonius és Kleopátra megismételhetetlen eggyé válásának emlékezete. A „Hol kerék, hol talp” fejezetalcím pedig a rész és az egész, az egyes ember és a világ egybefonódásának - hogy stílusos legyek - páratlan költői megfogalmazása. Hagymás Istvánnal együtt elgondolkodhatunk azon, miként lehetett valaki ennyire bölcs, s honnét kapta azt a rendkívüli tehetséget, hogy mindezt a tudást belevetítse a dráma műfajába. Talán azért, mert abban a korban élt, amikor az emberiség tanúja lett az idők hanyatlásának, kizökkenésének, elfekélyesedésének, amikor az 168
