Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Mayer Erzsébet: Utószó

A János királyban Shakespeare a nagy univerzális összefüggések angliai állapotrajzát adja meg. Hagymás István János király életét és halálát a napfogyatkozás állapotával tartja leginkább jellemezhetönek, a kozmikus világnak azzal a különleges pillanatával, amikor a Hold elsötétíti a Napot, s akkor rövid időre bár, de úgy tűnik, hogy a Hold adja a fényt, pedig csak magába szívja és átereszti. A Napfogyatkozás jelensége a földi világra vonatkoztatva azt jelenti, hogy a történelmi ember olyan, mint a Nap fényével kérkedő Hold, aki a látszat fényével átveszi az uralmat, és teljesen megfeledkezik a kölcsönkapott ideiglenes állapotról, ráadásul ezt a látszólagosságot teszi meg realitásnak. A vizsgált kérdés ennek megfelelően az, mi minden történik kint és bent, amikor a Nap nem igazi Nap, mint ahogy a Hold sem igazi Hold. Nem véletlen, hogy ezt a darabot oly szívesen játsszák napjaink színházai is.

A Julius Caesar című műben a halálpontosan érkező idő egyszerre zár egy világkorszakot, a Kosból a Halakba (Jézus idejébe) lépünk át; a történelem színpadán zajlik a Római Birodalom bukása, ami a császárság hanyatlásával fut párhuzamosan. S mindezzel szinkronban halálpontosan megérkeznek a pártütők, hogy kioltsák Caesar életét. De arra azért futja Caesar erejéből, hogy beírja magát a naptárba július hónapként, kellő zavart okozva ezzel a hónapok rendszerében. Ugyanis a szeptember, ami szó szerint hetediket jelent, ma is a kilencedik hónap.

Az Athéni Timon a történelmi ember legkiválóbbnak, legnagyszerűbbnek titulált teljesítményének, a görög demokráciának a fonákját fordítja felénk. Ahol a közember az egyenlőség közönséges játszmái folytán közönségessé tett mindent. S jól lehet, a pénz körforgásával ideiglenesen működőképessé tehető ez a világ, s a körasztal körül ülők egyenlő félként a körbejáró kupa híg levével oldottá tehetik állapotukat, de ahogy a nap fénye, úgy a pénz aranya is elhomályosul, és ekkor véget ér ez a közjátszma is. Hagymás István kéri tanulmányaiban, hogy bánjanak óvatosan Shakespeare költői képeivel, vagyis ne azok másodlagos és többedleges jelentéseivel foglakozzanak, hanem keressék az ősképeket, mert csak azokon keresztül férkőzhet az olvasó a szöveg tartalmaihoz. Például az Athéni Timon esetében a Nap és a napszerűség képénél. A Nap páratlan jelenség, ami azt jelenti, hogy önmagától, önmagából világít. Ilyen páratlan jelenség az emberek között a költő is, aki önmagát ülteti el - József Attilától vett kifejezéssel -, hogy ritka gyümölcsöt teremjen. De az athéni demokrácia közembere, a mindenkivel egyenlő polgár ennek az aranynak már csak a tárgyiasult, anyagivá

167