Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Athéni Timon

Sós könnyekké oldja; tolvaj a föld: az Egyetemes sár lopott ganajából Szül és táplál; (...)”

(Negyedik felvonás, harmadik szín)

Már csak az a kérdés, hogy a mester vajon honnan szemléli ezt a világot, és hogy műve, a nagy spirálkar mely szegmensében ad helyet ennek a sokdimenziós valóságnak. Válaszul már csak a közhelyek maradtak: Shakespeare hol kerékről, hol talpról szemlélődik, és hol kerékre, hol talpra épít...

Shakespeare Athéni Timonjának záróképe lehet, hogy egy kicsit eklektikus, de mintha valahonnan ismernénk ezt a körképet:

Homokos tengerpart, amelyet hullámok mosnak, aztán erdők és egy barlang (odú) nem túl messze a parttól, a barlang mellett egy fa, ágain akasztott emberek, a sós partszegélyen sírdomb, rajta sírkő, sírfelirat, a sír mellett egy katona, aki épp viaszba veszi a feliratot. (Megjegyzés: a fa az akasztott emberekkel a képen van is, meg nincs is ott, a barlang talán még ott van, talán emberi-állati csontokkal, de lehet, hogy már a tenger alá került, a sírhalmot régen elmosta a víz, és az elásott arannyal együtt a tenger fenekén várja, hogy valaki ráleljen. Timont vagy a dögevők kaparták ki sírjából, vagy a tenger halai fogyasztották el, aztán a nagy hal megette a kis halat. Lehet, hogy közben a tenger is kiszáradt, vizét a Nap melege elpárologtatta. A volt tengermeder most szántó, vagy legelő, de az is lehet, hogy városok, falvak népesítik be, mint pl. az egykori Pannon-tenger fenekét, emberekkel, akik szépek és jók, csúnyák vagy rosszak, mezőgazdasággal és ipari termeléssel foglalkoznak, tőkét halmoznak fel, amelyet a pénz forgat. Erőművek jönnek létre, atomreaktorok, nukleáris hulladék, amit sóbányákban tárolnak. Közben változik az éghajlat, erodálódik a talaj, nagy népmozgások, népvándorlások veszik kezdetüket, éhínségek, betegségek, háborúk, fejlődik a tudomány, a technika, sokasodnak az űrprogramok...)

Mégis talán jobb, ha visszatérünk a záróképhez: A tenger az tenger, de a barlang nemcsak Timon odúja, itt lakhattak egykor az ősemberek (gondoljunk pl. Calibanra, Shakespeare színművéből, A viharból). Mint már említettük, a Naphéroszok-istenek is (pl. Jézus) valami barlangfélében született, barlangba temették őket és innen támadtak fel hallottaikból, vagyis a barlang legalább annyira élethely, mint halálhely. így vagyunk a fával is, amely lehetne akár az ószövetségi édenkert, tudásvágy életfája, pl. Ádámmal (s most akár káromkodhatnánk is: „Az is155