Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Athéni Timon

A szeretet és a jóság kéz a kézben ölt testet Timonban, aki ebben is páratlan, legalábbis a darab első felében. Amiben viszont párját ritkító az athéni nagyúr, az nem más, mint a bőkezűség. Általános adó volta az, ami a történet legelejétől a legvégéig meghatározza alakját. Ezt teszi szeretetből vagy gyűlöletből, a jóba vagy a rosszba vetett hitből, legyen démoszi vagy démoni.

Athéni Timon történetét-sorsát, ki más, ha nem a két művész, a költő és a festő „feszegetné” és tömörítené egy közhelyszerű (festői) szólásba:

„Költő:

Köszöntlek.

Festő:

Jó színben vagy, örülök!

Költő:

Rég nem láttalak. Hogy áll a világ?

Festő:

Hol kerék, hol talp.”

(Első felvonás, első szín)

A festő nemcsak színeket érzékel (pl. a költő jó színét), de a világ állásáról (saját hogyléte) és Timonról is (aki a világ) szinte mindent elmond, hogy ti: az élet rendje az, hogy egyszer jól él az ember, máskor meg nem kedvez neki a szerencse. Lehet, hogy a közhelyek, a közmondások és a szólások a legköltőibb festmények, a legfestőibb költemények, a legjobb műalkotások?

Aki keréken jár, az jól él, gyorsabban halad, messzebbre jut. Aki talpon (marad), az lemarad, áll. Timon akkor jár jól, ha áll, ha marad, hogy a talpát nyalhassák. És ezt teszik vele minduntalan akár benn áll (pl. Athén falain belül), akár kinn (a természetben). Hozzá viszont járnak, járulnak akárhol is áll, mert mégiscsak ő a világ, a világosság, mert általában ad, s aki hozzá jár keréken, vagy talpon, az jól jár...

A festő bajban van, ha, mint esetünkben, a képet nem mutatni, hanem „mondani kell”. Talán ebből is fakad, hogy nem juthat tovább a közhelyeknél. A költő ezzel szemben elemében érezheti magát, amenynyiben, mint esetünkben, egy irodalmi műben, Shakespeare Athéni Timoujában, vagyis, mint „vers a versben” bírja szólásra az ihlet, vagy a hódolat, esetleg mindkettő egyszerre: magáról beszél, a versről, a versből szól, de Timont definiálja, amikor „kirázza” magából művét:

137