Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Athéni Timon

„Apemantus:

(...)

O, hányán Falják ezt a vak Timont!”

(Első felvonás, második szín)

Az idézetből nemcsak az derül ki, hogy Timont egyszerűen elfogyasztják - mint főfogást a „lucullusi lakomán”-, de az is „világos, hogy vak”. Vaksága nemcsak abban áll, hogy (látszólag?) nem veszi észre, hogy (meg) eszik, hogy „fogy”, de maga is vakul, fénye fakul, ragyogása homályosul.

Ily módon érzékelteti Shakespeare az istenvesztett démoszt, az ókori Görögország közemberét, ill. a (görög) demokráciát, a népuralmat. Talán az sem teljesen véletlen, hogy a démosz és a démon szavak hasonló hangzásúak és ez utóbbi: ördög, gonosz, ártó, káros, (az isteneknél) alacsonyabb rendű stb. értelmű.

Első megközelítésben tehát úgy tűnik, hogy a darab első részének Athéni Timonja közember, civil, démosz stb., míg a második részben Timon démoni arcélét domborítja ki Shakespeare. Az isteni (istenemberi vagy emberisteni) Timon csak a sorok között bukkan elő időnként, de csak akkor, ha a nyelvvel, a saját nyelvünkkel, (annak járásával) már nagyon fényesre nyaltuk a talpát a műélvezet (mű élvezet) során.

,JLuphronius:

(...) azért esdekel,

Hadd lélegezzen ég és föld között,

Mint magánember Athénben: csak ennyit.

(...)

Caesar:

Antonius kérését meg se hallom.”

(William Shakespeare: Antonius és Kleopátra, harmadik felvonás, tizenkettedik szín)

A fenti idézetből kitetszik, hogy Antonius az Octaviusszal vívott és elvesztett csata után követe, a görög Euphronius révén kegyelmet és szabad utat kér Athénba legyőzőjétől, hogy ott magánemberként lélegezzen „ég és föld között”.

Nem kizárt, hogy Octaviusszal szemben Shakespeare költői képzete adott még egy lehetőséget Antoniusnak, és Athéni Timon alakjába gyúrta, mintegy belé ojtotta a halálraítélt, rangvesztett hadvezér és hősszerel134