Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Antonius és Kleopátra

Az „ellenség” viszont a holdas éjben reménykedik, mintha a Hold volna biztosítéka győzelmének, mint ahogy Enobarbus is a Holdtól kér megbocsátást, feloldozást:

„(Caesar tábora, őrt álló katonák)

Első katona:

(...)

Holdas az éj, s azt mondják, csatarendbe Állunk hajnali kettőkor.

(...)

Enobarbus:

És légy tanúm, te áldott hold, ha majd Megátkozzák az árulók nevét:

A szegény Enobarbus, nézd, előtted Megbánja már, amit tett.”

(Negyedik felvonás, kilencedik szín)

„Holdnál is világosabb”, hogy Kleopátra Holdja (nem tehet róla, egyszerűen ilyen a természete) ebben a konstellációban Octavius malmára hajtja a vizet...

De maradjunk Octavius személyiségének másik két „őrkövénél”, lélekmalmának őrlőinél, őrzőinél: Proculeiusnál és Dolabellánál:

„Caesar:

Jöjj Proculeius. Menj és mond neki,

Nem szégyenét akarjuk. Úgy vigasztald,

Ahogy fájdalma megkívánja, mert Olyan nagy ő, hogy könnyen megelőz Egy tőrdöféssel, de Rómában, élve,

Diadalunknak öröklétet adna.

Menj s hozd hirül sietve, mit felelt És hogy van.

Proculeius:

Caesar, máris indulok (El)

Caesar:

Gallus, te is mégy.

(Gallus el)

Hol van Dolabella?

126