Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Antonius és Kleopátra

(...)

Korbácsot néki.

(Harmadik felvonás, tizenharmadik szín)

Antonius, mint mindig, ezúttal is megbocsát Kleopátrának, de tudja, és a neki jósoltak óta már szinte a darab elejétől fogva tisztában van vele, hogy ebben a történetben vesztésre áll:

Jós:

Csak neked mondom, nem másnak: neked.

Ha bármit játszol vele, bizonyos,

Hogy vesztesz: a természetes szerencse Győz rossz esélyein. Sápad a fényed,

Ha ő kisüt. (...)”

(Második felvonás, harmadik szín)

Julius Caesarhoz hasonlóan, aki szintén sejtette, hogy mire szánta a sors, és nem tett ellene, hanem hagyta magát megöletni, feláldozni, úgy Antonius is alárendeli magát a magasabb erőknek, Kleopátrának, a Holdnak:

Jntonius:

Jaj, a mi földi holdunk Fogyóra áll; ez csak Antonius Bukását hirdeti.

(...)

Kleopátra:

Ma születésnapom van:

Azt hittem, árván ülöm meg, de ha Antonius megint a régi, én is Majd Kleopátra leszek.”

(Harmadik felvonás, tizenharmadik szín)

Antonius „csillaga”, Kleopátra, vagyis a Hold fogyóra áll, ezért is sápadt a „páratlan pár” fénye. Kleopátra januárban született, most viszont (hajói számolunk) augusztus táján járhatunk az időben.

Cassiushoz hasonlóan, aki a Julius Caesarban a születése napján halt meg a csatában újholdként, úgy Kleopátra is egy vesztes csata során ünnepli újságát, „utolsó” holdságát.

125