Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Antonius és Kleopátra

gáról „levedleni” a kígyóbőrt, szemben Kleopátrával, aki hol tekerődzve, hol sikolva, mint a „vén Nílus kígyójához” illik, végigússza, -kússza, „véghezviszi” a darabot.

Kleopátra:

(...)

(...) Mormolja-e: »Hol van

Az én kígyóm, a vén Nílus kígyója?«

Mert így szokott nevezni. Én meg édes Méreggel töltözöm.”

(Első felvonás, ötödik szín)

Kleopátra lényegileg különbözik minden „(kígyó) társnőjétől”, mindenekelőtt abban, hogy képes a „színelváltozásra”, vagyis arra, hogy mindig új színben mutassa magát, hogy szinte előttünk szabaduljon meg régi ruháitól, mezeitől, „bőreitől”, s mégis maga maradjon, s a bolondját járassa velünk, no meg a híres római (világ)urakkal, pl. Julius Caesarral:

„Pompeius:

Csak amit hallottam. Hallottam azt is, Apollodorus vitt - Enobarbus:

Hagyd abba: tudjuk.

Pompeius:

S mit vitt?

Enobarbus:

Caesarnak szőnyegben királynőt.”

(Második felvonás, hatodik szín)

Plutarkhosz szerint ugyanis Kleopátra királynő egyszer, amikor Julius Caesar Alexandria vidékén tartózkodott, úgy jutott be a kapun Caesarhoz, hogy hú embere, Apollodoms, szőnyegbe csavarta, és a vállán vitte be a római uralkodó lába elé. Caesart örök életre lenyűgözte és szerelembe ejtette a szőnyegből „kihámló”, kigördülő Kleopátra, aki mintha „kígyóbőrét” (vagyis a szőnyeget) levedletté volna, és immár meztelen valóságában kínálta föl magát Júliusnak, mint kígyó a kígyónak. Az Apollodorus név „Napot ajándékozó”-t jelent. A hű szolga tehát szőnyegbe tekerve vitte a vállán a világ legnagyobb ura elé a „Nílus kígyóját”, és ajándékozta a Napot, vagyis Kleopátrát Julius Caesarnak...

113