Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Antonius és Kleopátra

Egyiptomban kígyó - Nap, egyre megy...

Nem véletlen, hogy az egyiptomiak a kígyót tekintették Naphordozónak, a kígyó volt ugyanis a hitük szerint a tűzköpő Ré napisten tüzes szeme...

Kleopátra nemcsak a darab legvégén (közvetlenül saját halála előtt) melengeti keblén azt a bizonyos kígyót (amely akkora féreggé „fogy”), de már a második felvonásban is, mintha magából kiindulva tömének elő belőle azok a válogatott „kígyós átkok”, és zúdulnának a hímökre, amelyeket Antonius hiánya, Octaviával kötött házassága, és az ezekből fakadó féltékenység generál:

,JHírnök:

Asszonyom,

Házasságot kötött.

Kleopátra:

Már túl sokáig Éltél, bitang!

(Tőrt ránt elő)

Hírnök:

Futok, hisz nem az én hibám!

(El)

Charmian:

Nyugodj meg, asszonyom. Hisz ez az ember Ártatlan.

Kleopátra:

És ártatlanokba nem csap A villám? Fúljon bele hát Egyiptom A Nílusba! És minden szép teremtmény Váljék kígyóvá! Hívd be azt a szolgát.

Megvesztem, de meg nem marom. No, hívd.

(...)

Hírnök:

Csak azt tettem, ami Kötelességem.

Kleopátra:

Megnősült? Ha erre

Igent mondasz, se gyűlöllek meg inkább,

Mint most gyűlöllek.

114